Dominók…

Hajnalok ábrázatán csodálkozó
acél-hideg tekintet, kétséget gyűjt
maga köré. Hozományzsákjába gyűrt
pillanat a régen várt találkozó.

Harsányan mártóz a közelség vakon,
szánalom redői közt bújt egy kényszer.
Szép szavak járták át, de nem elégszer,
mégis hátat fordítva ült a bakon.

Mérhetetlen már, ami mérhető volt,
ördögfiókák és zajfalak nőnek,
bár megélni egy matuzsálemi kort,

ábrándozás. Holnap mily’ szavat szőnek
az indulatok? Lelkünkben sötét folt
füstölög. S már a dominók is dőlnek.