Duna hullámain

Ringat a hajó, szilárd ölében tart
felszínre törő hullámokból feszül moraj
benne rövid ütem piheg egy taktus
nézem gyöngyhabját, fény-színű haját.
Dunám Dunám Dunám

Fut szalad kócosan a cinkos vagány,
villanással cseni nyeli a nap sugarát.
Amott halat rabol egy madár.
A víz hajlott hátán szilaj kacaj a szél
nincstelen hossz a táv.
Dunám Dunám Dunám

Szemérmes idill kinn a partokon,
letaglóz, víztükrében egy kalóz…
a vad világban vihart nyert barát,
ám hitre int a tézis, nem jár visszaút,
az élet-járat jegye itt még nem return…
és merül bukik a szeplős lázadás,
mi úszni szándékozik, vigye az ár.
Dunám Dunám Dunám

Térdepel mélyen a csend, magával ránt
és meglátom huncut mosolyát
/Itt pihen nedves otthonán,
szendergő szerelem, csillag-szőtt éjszakák…
néhány szeretett ember urnából szórt pora
óvja az ég, itt remeg a víztükör falán
velük utazik a nap, és éjjel a holdsugár/
Duna Duna Dunám

A szeretet visz-hangján rebegd el, „lesz talán”
kérdésekbe gyűröm a titkot a sok talányt.
Ázott ölelésben melengetem pusztán
ezen a végtelen tanyán.
Duna Duna Dunám

Mivé tesz majd az elmúlás java,
ha partra vet ismét egy lázas pillanat?
Úgy csiklandoz a sodrás, a fedélzeten csüng a nap,
Duna Duna Dunám…

Szeretlek úgy is, ha mindent elsodorsz,
Szeretlek úgy is, ha végképp elrabolsz.