Égő szerelmedtől halok öledbe,
A vágytól remegve parázsként izzok,
Buja álmokat látok szemedben,
Ajkadról, mint méz: csöppenő csókok
Csurrannak ajkamra bohó-bódítón.
Szerelem-felleggel takarnak Múzsák,
Miként fél-aléltan rebegem imám
Te perzselő vágyam szítod áhítón.
Végsőkig feszül rózsaszín kéj,
Csak most, ha még nem halok meg
Újra mámorba fullad az éj.
Mint vén fa, tüzedben kiégek,
3 hozzászólás
Költői, szendvedélyes… Úgy gondolom, a végén szándékos az, hogy vessző van a sor végén, és nem pont… ezt a mondat jellege miatt gondolom… Szokatlan, de ugyanakkor jó megoldásnak találom; kifejező. Nagyon jó vers; erős, ütős!
Üdv: barackvirág
Huhhh…nem semmi !
Magávalragadó szenvedély 🙂
Üdv Éva
– csöppenő csókok csurrannak ajkadra? (érdekes a gravitáció…)
– fél-aléltan? (az előbb még az ölbe haltál, s még imákat is tudsz rebegni? )
– a rózsaszín kéj feszül végsőkig? (Ezt hogyan csinálja?)
Nem folytatom.
Merőben egy közhely-gyűjtemény és képzavar.
Sajnálom. Azt hittem, most akkor tanulni jövök Tőled.
Bocs, de inkább nem…s ezt se pontozom.