Süt a nap,meleg fénnyel tűz,
Égeti arcom,s hűvös árnyékba űz!
Forrón barnítja sugara a bőröd,
S mint Salamon a kincsét,virágod úgy őrzöd!
Ez az egy szál rózsa,mi tőle maradt,
Születésnapodra kaptad a csillagos ég alatt.
Aztán eltűnt.Azóta nem láttad.
Egyszerűen elment,s te már hiába vártad.
Teltek a hetek,múltak a hónapok,
Tudod,többé sohasem láthatod.
Ez bánt,s már nem is éget a nap,
S a lány,mintha valami fájna,szívéhez kap.
Te lány,ne sírj!Ne fájjon,ami volt,
De szívén heg maradt,mint szakadt ruhán a folt!
Elhervad a rózsa,lassan,fájdalmasan,
S a lány ott marad apa nélkül,félig magányosan!
4 hozzászólás
Kicsit fura, hogy az elsö két sorban még egyes szám első személy, aztán már második, az utolsó sorokban pedig már ő. Ettől függetlenül, tetszik.
Mert a második sorban elszúrtam egy betűt…idegesít is!!!!:S
Szia!
Engem nem idegesít a személyváltás, annyira nem feltűnő és egyetértek Erikával, a kisebb hibáktól függetlenül is ez egy nagyon jó vers.
Olyan szépen fogalmazol, hogy az szinte varázslatossá teszi a műved.
A szép, tiszta rímek is sokat tesznek hozzá az értékéhez.
Tetszett, igazán ügyes író vagy.
Üdv.:Tamás
Szia Tamás
Nagyon szépen köszönöm!