Eduard Mörike: Nagyhét

Karwoche

O Woche, Zeugin heiliger Beschwerde!
Du stimmst so ernst zu dieser Frühlingswonne,
Du breitest im verjüngten Strahl der Sonne
Des Kreuzes Schatten auf die lichte Erde,

Und senkest schweigend deine Flöre nieder;
Der Frühling darf indessen immer keimen,
Das Veilchen duftet unter Blütenbäumen
Und alle Vöglein singen Jubellieder.

O schweigt, ihr Vöglein auf den grünen Auen!
Es hallen rings die dumpfen Glockenklänge,
Die Engel singen leise Grabgesänge;
O still, ihr Vöglein hoch im Himmelblauen!

Ach dort, von Trauermelodieen trunken,
Und süß betäubt von schweren Weihrauchdüften,
Sucht sie den Bräutigam in Todesgrüften,
Und Lieb' und Frühling, alles ist versunken!
_______________________________________

Nagyhét

Óh, te szent Nagyhét, szenvedés tanúja,
Mily méltó vagy e tavaszi gyönyörre!
Kereszt árnyékát vetíted a földre,
Akár a napfény sugárkoszorúja.

És némán engeded alá a fátylad,
Hogy tavasz bontson rügyet mindig abban;
Virágzó fák közt ibolyaillat van,
S minden madár ujjongó dala árad.

Csitt csak, madárkák, künn a zöld ligetben!
Körös-körül tompa harangütések,
Angyalok kara, halk siratóének;
Csitt csak, madárkák, fönn a kék egekben!

Ott gyászos dallamoktól részegülve,
S bódítón édes, nehéz illatokban
Te vőlegényed keresed a sírban,
Hol szerelem, tavasz – mind elmerülve!
____________________________________