Ég és föld

Hajnali csendben
Táncolva fürdenek
A mezei pipacsok, s
Kék búzavirágok,
Ellátni oly messze
Hol egymásba szeret
Türkiz mennynek, s
smaragd földnek
Határtalan pereme, s
Kettejük közé
Hiába metszettek
Nyomot az acélos
Szürke vonatsínek,
Szétvalasztani a
Végtelent épp oly
Lehetetlen, mint
Hullócsilllagot
Zárni tenyeredbe,
Mint sárgarigót
Elkapni hirtelen,
Vagy mint pillangót
Álmodni éjjelente,
S mindhiába suhan
a vonat oly sebesen,
attól meg a szív tudja
száguldani felesleges,
hisz szerelmet
világok között
elfelezni nem lehet.