Égboltom, tanítványaim

Forgatja majd, mint hű diák,
fölázott föld a testemet.
Fekete lé öblíti át,
hogy itt járhattam köztetek.

Gyermek kacag, zászló lobog.
Minden pontosan működik.
Szervetlen anyaggá szökik,
ahogy én láttam arcotok.

Mert egy szavunkkal megbukunk,
mert mi előre zuhanunk,
s kettéhasítja homlokunk
az első padsor pereme.

Mert a mesék, a pillangós
batárok már csak titeket
visznek tovább, s az iszapos
idő velünk nem háborog,

lustán terül szét, s betemet
hivatástudatot, hitet,
jegyzetet és érdemjegyet;
s taníthatjátok bárkinek

az ábécét, az etikát,
játszhattok körjátékokat,
kezünkből sarjad vadvirág,
rajtunk csattog a gyorsvonat,

mert mi előre zuhanunk,
a sínpár szempárok sora,
előbb-utóbb mind megbukunk,
bár minden képletet tudunk,
mégsem felelhetünk soha.

Papírlapok, keresztnevek,
esendő kis emlékrögök,
s ti, csillagok, kik égtetek
a bőrünkön kiütközött
borostyánkőszín árny felett:

lányok, szétpergő fénycsapat,
fiúk, titokzatos jelek,
égboltom, tanítványaim,
csak egyszer még figyeljetek!

Lássátok, ahogy állok itt
ünneplőben, fegyvertelen,
s készíti boncszerszámait
a steril törvény ellenem;

mert minden kínált oltalom
kegyetlenségre alkalom,
s a kő az égen fönnakad,
hiába várjuk itt alant,
hogy hozzon olajágakat.

Így űzte el Róbert Gidát
pagonyából a rettenet,
így marta meg programozott
robotkígyó a herceget.

Beszélek még, s a mikrofon
már szederjes, már mályvaszín.
Panaszra persze nincs okom,
égboltom, tanítványaim,

csak egyszer még figyeljetek,
hajoljatok fejem fölé,
növendéketekké leszek,
avagy leszek a Semmié,

s forgatja majd, mint hű diák,
fölázott föld a testemet,
fekete lé öblíti át,
hogy itt járhattam köztetek.

Minden pontosan működik:
gyermek kacag, zászló lobog.
Szervetlen anyaggá szökik,
ahogy én láttam arcotok.