Égi fénnyel, földi kéjjel,
Versenyeznék most a széllel.
Nem aludnék soha éjjel,
Játszanék a messzeséggel.
Megfejtenék minden álmot,
Megmenteném a világot.
Patakokba gázlót raknék,
Jéghegyeket olvasztanék.
Éhezőnek friss kenyeret,
A vándornak forrásvizet.
Az esőnek hosszú árkot,
Temetőbe sok virágot.
Ki megfázott pirulákat,
A fáradtnak vetett ágyat.
Az alvóknak könnyű álmot,
Magányosnak jó barátot.
Napsugarat minden fának,
Békességet a világnak.
Hűséget a szerelmemnek,
Szép mesét a kisgyermeknek.
Adok–veszek, hozok–viszek,
Hálát adok az Istennek!
6 hozzászólás
Kell ez az optimizmus!Grt.Z
Egyszerűen szép a versed, semmi sem mesterkélt benne, őszinte gondolatok, és ezek nagyon fontosak!
Gratulálok: dinipapa
Kedves Zarwieczky!
Kell az optimizmus, igen. De vannak pillanatok az életben, amikor az ember azt hiszi, minden jóra és szépre képes. Iyenkor születnek az életünket szebbé tevő művészeti alkotások.
Na! – nem magamra gondoltam.
szeretettel ölellek
Panna
Kedves dinipapa!
Köszönöm és végtelenül megtiszteltél azzal, hogy elolvastad.
Elismerő soraidat külön köszönöm.
egy nagy puszi érte
Panna
Szép, szép…
(Állítólag a jéghegyek már olvadnak, és úgy tudom, most éppen a temetők is telnek virágokkal. A többihez meg/még sok sikert…)
Üdv.: Á.E.
Kedves Panna!!!!!!!!!!
Annyiszor olvastam már ezt a versedet hogy talán kívülről is tudom. Most már le is írom! Nagyon szép! Hálát adok az istennek hogy megszületett.
Űdv.:Károly