Visszanézek fél-utamról,
s nem látok mást, csak az utat.
Utam mentén a megtépázott
szélnyűtte poros bokrokat.
Látom a távolt – de ami volt,
ködfedte, emlékkép csupán,
s minden, ami útra küldött
vándor-létem derűs hajnalán,
már messze van – elveszett,
s most nincsen semmi már,
magam vagyok az út, a cél,
s magam a látóhatár.
Magam felett én őrködök
holdtalan borús éjjelen,
én vagyok szelíd vigaszom,
ha rámtör az ordas félelem.
S ha nem tudom merre menjek,
én-hozzám bátran fordulok,
ha úgy hiszem, nem bírom már
erőt magamtól koldulok.
Ego-ének
By aquarius
4 hozzászólás
Kicsit keserűre hangszerelt ének, de azt hiszem Te bölcsen látod a lényeget: az életünk célja megtalálni saját magunkat, és ebben végletesen egyedül vagyunk, mert ezt a munkát senki nem végezheti el helyettünk.
Igen, és akár bevaljuk, akár nem, a keresés közben valamennyien öleljük az egonkat…üdv.: Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Igen. Gyakran magunkat kell keresni,még akkor is, ha vannak körűlöttünk, de valami ok folytán csak magunkra számíthatunk,vagy
a kényszer ezt kivánja,vagy netán parancsolja.
Gratulálok: Túri Imre
öszönöm a figyelmedet…Üdv.:Zsuzsa