Mondd, ki remélheti azt, hogy az ősi királyok a sírból
Megzabolázva a neszt rendre teremtik a hont?
Mondd, ki remélheti azt, hogy a táltosok égi karából
Földre ügessen a Ló, szűzi fehér ragyogás?
Mondd, kinek álmai vágynak az emberi megbecsülésre?
Majdan az Úr, ha dicsér, elhiszem azt, ki vagyok.
Mondd, kinek álmai várnak az Isteni Gondviselésre?
Hol van a bölcs, az igaz? Merre találok igét?
Kérdezed azt, ki lehet, kibe csöpp hiterő belefér?
Én vagyok az, ki remél! Mennybeli rend velem él!
Kérdezed azt hol a társad, a párod a földi viharban?
Én vagyok az! S te legyél az a második emberi fél!
1 hozzászólás
Kedves Bálint!
Elgondolkodtató kérdéseket tettél fel magadnak, s a választ is megtaláltad.
Versed – már amennyire értek hozzá – az időmértékes verselés szabályosságával született, ez adja ritmusát. Nem elemeztem végig az összes sort, de végigmondva is érződik belőle a szabályosság. Hogy tökéletes-e, nem tudom, mindenesetre minden elismerésem művedhez.
Nekem tetszett.
Szeretettel: Zsóka