a hétfő vagyok
ködöt lehelek ajkamon
búsan ücsörgök öledbe, mint
anyát kereső kisgyerek
egy unalmas keddi délután
el-el telik csak húzod a szád
már megfogni sem lehet
a kilélegzett életet
laposakat pislogó szerda vagyok
vagy telefonokat elbíró teli villamos
megállok, hogy körülnézz
fogd meg a hideg korlátaimat
a véget nem érő csütörtök
könyörögsz, legyen már vége
de én csak borulok és
kávéfoltot teszek az ingedre
egy élet is kevés kimosni
örülsz, mert ma péntek vagyok
mintha megváltoztam volna – mondod
látod, egy mosoly a világ
de ne hidd, az időt megáll
átbulizott szombat hajnalod vagyok
egy belvárosi kocsmában
rohanó éjszakaid vagy a taxid
minden csak nézőpont kérdése
a megfagyott vasárnap délelőtt lettem
kikristályosodott előttem a reggel
szimfóniákra táncolnak a felhők
lépj egyet az ég felé
herendi fehér porcelán a világ
– könnyen törik