(Istvánról emlékvers Bongyinak)
Egy év után, még délután
szólnék hozzád…
Mutasd magad, a hangodat
szellők hozzák…
Egy év ment el, s minden reggel
szemem keres…
Úgy ébredek, megértheted
szerettelek…
Egy év után este sután
nézem ágyad…
Bevetve már, hiába vár
mindig rád csak…
Neked nem fáj, semmi nincs már
ami árthat…
Csak a szívem sajog itt benn,
te utánad…
A hant alatt oly nyugodt vagy,
nem szenvedsz már…
Te elmentél, s emlék lettél
egy év után…
Ragyog napunk, ifjak vagyunk
emlékemben…
Megőrizlek, amíg élek
hű szívemben…
Esztendőre egy felhőre
írod nevem…
Frissül a lég, úgy érzem még
itt vagy velem…!
3 hozzászólás
Szia!
Írj sokat, mert én hűségesen olvasom. Szeretem a költészeted. Ez is Albertes, és megsúgom, a minap találkoztam másutt is verseddel, büszkén írtam oda, én ismerem Őt. És büszke voltam! Nagyon.
Szeretettel:Marietta
Kedves Alberth!
Szép, de egyben fájdalmas emlékezés is. "Csak a szívem sajog itt benn"- e sor hangulata kísért végig, míg olvastam versedet.
Szeretettel: Zsóka
Kedves Alberth!
Fájdalmas,de szép emlékezés.
Üdv:Ági