egyre többször felriadok álmomból aláváltanak piás bakterok fényes vonataimnak
egyik kútásó a másik sírásó volt nekik ajándékoztam feketebárány szőrű bundám
és szép kangár vasutas öltönyöm amikor felvitte Isten a dolgom
csak egykori menesztő lámpámat és vörös sapkámat őrzöm a szekrény mélyén
sokszor elmélázok a vasutas lányokról is nyitva felejtett sorompók között suhannak álmaim
kiszáradt már a kút is melyben oly sok üveg sört hűtöttem
háromhetvenötös gőzmozdony robog szívemen betakarja lelkem szálló füstje
egy hangosbemondó palóc gyerek bánatát siratja
futnak versei versenyt a múló idővel csapzott hajnalok ölén riadt arcok tükrén
tócsává szelídülnek a régi zuhogó folyók és mesét mond az esti szél
huszonnyolc év után még mindig a vasútról álmodom
2 hozzászólás
Tisztelt István
Nagyon tetszik versed címe és jó magam is kedvelem a vonatokat, síneket, állomást és mind ezt! A vers egy kicsit zavaros többször kell hogy elolvassam de ha nem tévedek az érzés mi íratja veled azt aterzem!
Gratulálok
Kedves Micka!
Igen zavaros, akár csak az életem. Húsz évig voltam MÁV forgalmi szolgálattevő.
Köszönöm hozzászólásod!