Már nem vagyok éhes –
mondom, mert
látom, hogy a nappaliban
a másikluca szétszórta a
játékokat, és éppen
a macimat piszkálja.
Már nem vagyok éhes –
mondom, aztán felugrok
az asztaltól, és
odafutok,
hogy megvédjem,
végül is az én macim.
Pedig éhes vagyok.
Csak így egyszerűbb.
6 hozzászólás
Annyira kedves :)))
Minden egyes szóban érezni a gyermekiséget…
A kép pedig tökéletesen egésszé tette az a képet, amit szavaiddal festettél!
Gratulálok: A.
köszönöm, Angelface, a hozzászólásod, örülök, hogy tetszett:)
Szia! Szeretem ezt a ciklusodat, annyira aranyos! 🙂 Egyetértek Hanga hozzászólásával a másik versnél, tényleg emlékeztet a svéd gyerekversek hangulatára. Ráadásul én sem szeretem, ha piszkálják a macimat. 🙂
Üdv, Poppy
kedves poppy,
maciügyben egyetértünk, biztos a kislányom is tőlem örökölte a macivédelmet:)
Köszi a kedves szavakat, majd jön még ebből a sorozatból..
Ez a gyerekvers ciklus fantasztikusan jó. Az első két versnél Janikovszki Éva, a másikaknál pedig nekem is a svéd gyerekversek jutottak eszembe. A nagy elődökhöz hasonlítást dicséretnek szántam, nekem is nagyon jól esne 🙂
kedves maristi,
óó, köszönöm a hasonlítgatást, jólesett, hogy – úgy véled – állom a megmérettetést…:)