Most tényleg írjak még egy szerelmes verset?
De mire jó?
Úgysem mondok oly szépeket,
mint miként a Te szádat hagyta el a szó…
Pedig mit mondtál?
Végre egyszer beavattál,
s őszintén, komolyan elmondtad
azt, mi szíved nyomta.
S őszintén válaszoltam,
s amit kaptam
attól boldogan repdesek,
még így is, hót betegen.
Hisz lenni kell komolynak is.
S most mondom, megérte.
Ilyen vagyok.
S hiába mondod, hogy az ilyen ritka, egy belőle a Tied,
s így is marad, hisz tudom, már csak ebben is örömöd leled.
1 hozzászólás
… nem is rossz ez! Sőt, van benne valami! Pont attól, hogy nem akarsz kilencszázhatvannyolcezredik "ugyanolyan" szerelmes verset írni. De talán épp ezért még bátrabban elrugaszkodhattál volna. A "hót betegen" stb. pont jó erre. Nekem tetszik ez az irány.
Üdv,
Poppy