Amikor egyszer véget ér majd az én életem
Úgy tegyétek el testemet, hogy újjá szülessen
Halottként járjak e földön s mindig kísértsek
Hogy fájdalma legyen annak ki ellenem vétett
Koporsómat hagyjátok majd földön ott rohadni
Ne engedjétek senkinek, messzire temetni
Szöges zárát véletlenül hagyjátok majd nyitva
Ha eljő az idő kimászhassak és lépjek tiszta útra
Akkor mikor vissza térek bölcsen emlékezzetek
Mit tettetek ellenem azért hogy visszajöttem
Mindeggyőtök életének igen csúf lesz vége
Megígértem asszonyomnak, hogy bosszút állok érte
Végül mikor végeztem, majd mondjatok el imát
Porlasszatok végleg engem, hadd szálljak tovább
Értékeim szórjátok el, jó lesz szegényeknek
Így szebb jövőről álmodhat majd minden sötét lélek
7 hozzászólás
Ajajjjajjj…remélem, hogy pozitívabb gondolatokkal ébredsz holnap…
nem szoktam
Kedves Zsolti!
Érdemes csak azért visszajönni, hogy bosszút áljunk?
Én nem hiszem.
Azért a versed tetszett.
Üdv: József
minden csak nézőpont kérdése…
Borzongató hangulatú versed énekelve – majd sírva fakadnak a dalosok és a hallgatóság is. Egyébként tetszik a versed, azonban nem verstanilag értem, csak az érzéseim diktálják a szavakat.
Egyébként hiányolom az ékezeteket, mert a versre ugyanúgy érvénnyel bírnak a magyar helyesírás szabályai, mint a prózákra, s írásjelek nélkül nehezebb a szöveget elmondani vagy énekelni.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Nimrodia!
Nagyon sötét fellegek ezek, igaz a legszebb alkotások mindig akkor születtek amikor nagyon boldog, vagy nagyon szomorú volt az alkotó. Nekem teljesen átsütött az érzés, amit leírtál. A mai hangulatomhoz éppen megfelelő volt.
Szeretettel gratulálok !
pipacs
köszönöm, ritkán kapok ilyen elismerést… én nem vagyok költő