Volt egy lány,
Tizenhat csupán.
Eldobta magától az életét…
S folyt a vér,
De véget nem ért…
Túlélte az érmetszést.
Kórházban volt,
Több hónapon át.
Vissza adták az életét…
De semmit ért,
Hisz azóta is…
Depresszió gyötri mindenért.
Köszönjük,
Istennek csupán;
Hogy él egy lány a föld hátán
Sötét szobában,
Egymagában;
Szorong és csak fél
Múlt az idő
És a baj véget ért
Új életet talált a világon
Templomba jár és könyvet ír
Anyja mindig érte sír…
Jézusnak szentelte életét,
Tizennyolc lett mikor visszatért
Zebrán átkelt és elütötték
Gépekre kötve tovább élt.
Csak fúj a szél,
És a dob pereg.
A kómában fekvő lány nem jelez.
Ennyi volt és nincs remény;
Még évekig tart a sötétség.
3 hozzászólás
Olvastam verseid/szövegeid Nimrodia. Én is jól tudom, mennyire nehéz világost írni, mikor a sötét vesz körül bennünket. Én megpróbáltam…
Szépen írsz.
üdv, ultraviolet
köszönöm… én mindíg is inkább az "alanti" világban éreztem jól magam
Kedves Zsolt!
Elég megrendítő a mondanivalója. Egy fiatal élet, egy sors, egy út, mely a sötétről a fényre vezetett, majd vissza a sötétbe.
Igazán tetszett.
Üdv: József