Egy maroknyi föld zöld kis tasakban!
Aranyos zsinórral szorosan átfogva.
Némán, csendben, a vitrinben lapul,
Én beszélek hozzá: „nekem sokat mond!”
Egy maroknyi az ős földből,
Egy földgömbnyi a szeretetből,
Egy csepp a tengernyi munkából,
Egy hegynyi az örök hálából!
Melyet az ősök adtak, öcsém birtokába!
Ő megosztotta vélem, néki viszont hála.
Nékem jelent: bölcsességet, békességet,
Hazát, kultúrát, népet, mindenséget!
És még sok-sok mindent jelent!
Múltat, jövőt, jelent,
Születést, létet és halált,
Mit adhat az élet. Célt talált!
Ha nézem, tudom, hogy „ki, vagyok”.
Honnan jöttem, hova tartok.
Tudom miért élek, mi a dolgom,
Az, hogy összetartsam a családom!
Mint ez a kis tasak, a maroknyi földet,
S körötte a zsinórral szorosan átkötve,
Örök békességben, igaz szeretetben.
Kérem a jó Istent: örökké így legyen!
Pécs 2006. 01. 06.
2 hozzászólás
Marica!
Ismertem már ezt a versedet, a gondolat és a mögöttes, valós tartalom méltó a megverselésre. Sok ez? Vagy kevés? Mindneki döntse el maga.
aLéb
Köszönöm szépen elfogulatlan véleményed, nagyon jólesik4 de igazán. szeretem a kritikáid.
Üdvözlettel marica