Egy ölelés éneke

Kint Hold fénye védte az éjjelt.
Bent oly meleg volt az élet.
Halványak voltak a fények,
és forró ölelések égtek.
Volt egy ölelés mely vigaszul szolgált,
fájdalmat békévé formált.

Egy másiknak épp búcsúzni kezdet
és melegitett mikor a vonat elment.

Volt egy ölelés mely egy riadt gyermeké,
akit újra a rémálmai felverték.

Volt még egy ölelés mely hitvesi volt,
a vita tárgya mindegy mi volt,
de a békülés öleléssé forrt
és mindenki boldog volt.

Vannak ölelések melyeket természet ad,
a szél, a víz, a fény, a meleg. Célja te vagy!
Azt hinnéd már mindenütt béke,
és az öleléseknek nincsen vége.

Egy ablakon keresztül nézett ki,
őt nem ölelte át már senki.
Szólt dal és mosolygott.
Az igazakkal boldog volt,
ám egy nap másképp ébredt,
a szíve egy ölelésért égett.
Ölelt ő mindent, az éjt, a szelet,
s egy dalt dudolt el. Neked.
E dal volt az ő legszebb ölelése.
A nyugalom felé való törekvése.
Búsan szólt,de oly lágyan s csengőn.
Könnyes szemét csókolta a szellő.

Ágyba bújt hűs folyó vízében,
a hit felderengett szívében
Hiába ha néma a válasz.
Olykor a csend csak látszat.
Ezzel vigasztalta álma.

A szeretetért szeretni angyali.
Nem kell hogy tudja valaki,
csak higy benn és remélj,
reméld a szív erejét
és öleld át a világot!
Egy dallam szállt el messzire.
Nem zavart meg senkit se.

És az Angyal álmát átölelte az erdő
Csókot lehelt homlokára a felhő.

És azóta minden ölelésben énekel.