Egy régi nyárnak messze csendjein
hallgatom dalát az ifjúságnak,
nála járnak kóbor emlékeim,
amik engem régtől visszavárnak.
Minden évben egyre messzebb van az
az a régi nyár, s régi szerelem,
most odakint hideg van, tél havaz,
itt az éjben helyem alig lelem.
Most hogy írok, gondolataimban
abban a régi nyárban járok ott,
s emlékszem, amikor karjaimban
tartottalak, szemed hogy ragyogott.
Fürtjeidnek oly' szép göndörségén
még ma is függnek sokszor szemeim,
édes arcodon vetül rám a fény,
s egy régi nyár kóbor emlékein.
3 hozzászólás
Kedevs Zoltán!
Egy szép szerelmes írás!
Gyengéd!
Álmodozó!
Emlékek ébrednek benne
és színt kapnak.
Csodaszép írás!
Gratulálok:sailor
Szép reggelt
Kedves sailor!
Köszönöm szépen jöttödet s olvasásodat örülvén kedves szavaidnak!
Elnézést kérek a késői válaszért nem vettem észre, hogy nem reagáltam kedves szavaidra!
Üdvözlettel kívánva Neked minden jót és szépeket!
Barátsággal Zoli Kaposvárról 🙂
Csodaszép!
Léleksimogató versed
szeretettel olvastam.
Kellemes napokat kívánok:
Zsuzsa