Arcod most kemény, szürke
gránit, ahogy felém csillan
egy tovatűnő apró pillantás,
látod én itt vagyok, állok
feszes, néma gyászban, s
az elmúlt időre gondolok, hisz
csak ez maradt, s egy érintés
emléke szürke, gránit arcodon…
Arcod most kemény, szürke
gránit, ahogy felém csillan
egy tovatűnő apró pillantás,
látod én itt vagyok, állok
feszes, néma gyászban, s
az elmúlt időre gondolok, hisz
csak ez maradt, s egy érintés
emléke szürke, gránit arcodon…
9 hozzászólás
Valakit, aki szerettünk többféle módon veszíthetünk el. A gyász, minden esetben jogos és lesújtó. Rám fantasztikus hatással vannak a szavaid, a – feszes néma gyász a szürke gránit arc – de általában az egész vers egy igazi, férfias összeszorított fogakkal viselt mély gyászról tanuskodik. Fantaszikusan jó vers. üdv. fefo
Minden szó a helyén van, egy sincs felesleges, kisüt belőle a mélységes fájdalom. Nagyszerű vers, gratulálok!
Meghatóan szép! Gratulálok:)
sziasztok!
Köszönöm az érzéseiteket, véleményeket!
Valóban arról van szó, amit gondoltok…
üdv.
leslie
Szia! Nagyon plasztikus ábrázolása egy mélységes pillanatnak. Üdv, Poppy
Szia leslie!
Mennyi-mennyi érzést zárnak magukba e fájdalmas sorok!
Gratulálok, nagyon szép lett a vers!
Gyömbér
Könnyeket csalt a szemembe ez a tünemény. Szomorú, fájdalmas, emberi és bölcs.
Ölel:
Hanga.
Kedves Leslie!
E pár sorban sikerült komoly érzéseket, és mély szomorúságot megfogalmaznod… Gratulálok!
Üdv: Borostyán
Gyönyörűek a soraid, nagyon feszesek, kemények….de ez adja azt a hagnulatot, ami az ember szívébe mar. Nagyon tetszett a szóhasználatod, és ahogy kibontakoztatod ebben a pár sorban egy kapcsolat múltját,jelenét, jövőjét…mert mindegyikről súgsz valamit az olvasónak.
Csodaszép alkotás,köszönöm az élményt!
H.