Egy sarki kocsma felé döcög az idő,
tekintetes némaság, rosszat feledő,
elindul berúgni, vele is tartanék,
ha nem volnál, még meg is halnék.
Őszi árnyak kísérnek, beidegzett magány,
megyek sállal nyakamban az utcán,
rám hull sok falevél, az élet nem Kánaán,
de ha elém jössz, elviselem ezután.
Bámulom a múltnak ködét, nem színtelen,
mivel hogy lelkedet már régóta ismerem.
Olyan vagy, mint tükör, mely elé ha állok,
szemeden keresztül én magamba látok.
Alkalomadtán, még szeretni is tudnánk,
de ilyenkor előjön a hátha, meg a vakság,
úgy tűnik, nem látunk szeretni valót benne,
pedig épp akkor szeretné, ha szeretve lenne.
Jaj, ha szeretnél, többé nem nevetnél,
ezért meg ne tudd ki szeret, feledjél,
de ha mégsem, mondd, hogy komoly,
és hosszan tartó ez a szó valahol.
Vakol a szél, sziklákat emel, épít,
homokos meszet kövek közé terel, szépít,
emeli az élet nagy falait magasra nekünk,
jöjj, ne félj, élni láss távolabbra, szeressünk!
S bámulom a múltnak ködét, nem színtelen,
mivel hogy lelkedet már régóta ismerem.
Olyan vagy, mint tükör, mely elé ha állok,
szemeden keresztül én magamba látok.
9 hozzászólás
Kedves Miki!
A szeretet bonyolult dolog, pedig egyszerűnek látszik. Mégis, egy félreértett gesztussal, egy észre nem vett mozdulattal elűzhetjük magunktól. Tetszik a versed.
Szeretettel: Rozália
köszönöm, szép az élet, de nem rózsás mindnenap,
szemöldöke egy szép színes óralap.
Nincs rajta mutató, ki kell taláni,
hogy mikor és hol akar megállni .
Kedves Miki!
Érdekes gondolataidat nagyon jól szőtted szakaszról-szakaszra, s nagyon szép mondatokban fogamazod meg, amit gondolsz. A befejező mondatod is nagyon tetszik nekem: "Olyan vagy, mint tükör, mely elé ha állok, szemeden keresztül én magamba látok."
Üdvözöllek: Kata
Igen, Kedves Kata, ezt annyira fontosnak tartom, hiogy kétszer is beraktam, már kaptam imélt is hogy nem vettem észre, kétszer van ez a szakasz a tükörrel. Monndtam, nem ez szándékos volt.
Hadd írjak egyí versikét neked is:
halovány sárga ösznek lila hajába
belefontam álmaim ezer év óta,
van abban egy őszirózsa szál,
annak adnám, aki szépeket írkál
– szerettel, Miki.
Kedves Miki!
Nekem is tetszik ez a versed.
No, nem a kocsma miatt, hanem ahogy megírod szavakkal.:)))))
Szeretettel gratulálok!
Lyza
🙂
Én csak idemosolyogtam!
🙂
Okkal!
Kedves Lyza, egy kis versikével köszöntelek?:
Itt a hideg, itt a meleg
és én téged szédítelek
nem egyébre , csakis arra
gondolj reám, ne a sajtra!.
Kedves ÍPongrác Ágnes, köszöntelek téged is:
kedves a legelső lehulló levél,
de mikor már kettőt látsz, megüt a dér.
Harmadiknak látására el ne puityeregj,
kitudja még meddig ölel kedvesed…
Komoly!
Nagyon szép!
"S bámulom a múltnak ködét, nem színtelen,
mivel hogy lelkedet már régóta ismerem.
Olyan vagy, mint tükör, mely elé ha állok,
szemeden keresztül én magamba látok."
Ez a szakasz kimondottan tetszett. 🙂