Felülről, ferdén, mint az orvlövészek,
fényképeztek még ’87-ben is.
Eső szabdalta táj az ablakon.
Váddá nagyított részletek sora.
Számzárak, játszmák, rekvizítumok.
Feltörhetetlen jelszavak mögött
amorf fényfoltok óriáshalmaza.
Államtitok: leplombált kamion.
Egy „mintha nem is lenne” hullahegy.
Percenként szűkebb világrácsközök.
Akár egy fölrobbantott iskola.
A tér, amelyen áll a vaskossuth,
minden lépésünk megjegyzi ma is.
A fákon rügyek: pici kamerák.
A kövön hangyák, szorgos dolgozók
porszemeinket sorba rendezik:
szabadság van, mutassák verssorok!
Fedőszerv neve: tavasz stúdió.
Piros padon hagy, ne félj, nem visz el,
szeret, cirógat, nemcsak megfigyel,
de átszerkeszti, mit mikor tehetsz,
a digitális lelkiismeret.
Elvándorolnál? Innen nincs hova.
Marad a belső emigráció,
a felcsévélhetetlen visszaút,
amelyen minden éjjel végigmégy
a pázsitig, a kőig, véredig,
s a nappal elfelejtett mondatok
megint a szádon, most is kérdezik,
hogy mit vétettél, mikor és kinek,
de válasz nincsen, várod tétlenül,
hogy fentről ferdén szúrja át a fény
a szívedet. S hogy végre juss haza.
3 hozzászólás
Hú, ez kőkemény vádirat, de minden szava igaz. "Tavasz Stúdió"? Digitális lelkiismeret? Idáig jutottunk!
Szia Zoltán! 🙂
Magam sem tudom, hogy miként merítettem bátorságot arra, hogy bemerészkedjek a térre egy ismeretlen, vidéki utcából. 🙂
A versed "szokolaysan" profi, okulni jöttem ide. Kivételesen tudsz és az a véleményem, hogy bárki meríthet tőled mindazok mellett, hogy a sorokból úgy vélem, te is tanulni kényszerülsz. A záró szakasz nálam mindent vitt, megkönnyeztem.
Azt kívánom, hogy sokáig írj verseket mindannyiunk örömére, és azt is, hogy ne légy ilyen szerény, csendben megbúvó, ezt nem kellene. Büszke vagyok arra, hogy gondolatokat hagytál verseimnél, köszönöm neked. Sok szépet kívánok szeretettel és őszinte tisztelettel: Kankalin
Köszönöm mindkettőtöknek, hogy itt jártatok.
Rendezgetem a kézirataimat, s közben találok ezt-azt.
Bödön pályatárs, vád-e vagy sem, minden rendszer kialakítja a maga védekező (támadó?) mechanizmusait. Mi meg élünk alatta.
Kankalin, Kedves, elárulok egy műhelytitkot: ez a Kossuth-szobros tér sem Budapesten van ám, hanem Békéscsabán. Ott fotózgattak '87-ben, de ott mondtam a március 15-i beszédet '89-ben. — Egyébként még tartozom Neked, úgyhogy továbbra is szorgalmasan látogatni fogom írásaidat, ha nincs ellenedre.