csak ülnék valahol egy padon
lógatnám a lábam, amúgy lazán
bambán bámulnék ki koponyám lukán
a világba, hol minden fura
az idő nyúlik, a tér tunya
tátanám szám, várva sült galambot
nyálam csorogna, nem adnék ki hangot
mert nem várnék feleletet
nem kérnék szeretetet
nem érdekelne semmi, de semmi
mint egy amőba, úgy szeretnék lenni…
5 hozzászólás
szió!
Hogy hányszor szeretné az ember így érezni
magát. Te vajon mitől érzed így magad.
Lehet tévedek, de mintha keserűség bújna a versben?
szeretettel
leslie
Szia!
Igen, ilyesmit az ember nem ír olyankor, ha majd szét veti a boldogság…
De bízom a szebb jövőben! 🙂
Köszönöm, hogy írtál, ilyenkor az ilyesmi duplán jól esik!
Gyömbér
Kedves Aysa!
Én sem mindig szeretnék “amőba” lenni, de amikor ezt a verset írtam, akkor épp jólesett volna… 🙂
Köszönöm a hozzászólásod!
Gyömbér
Igen Aysa, nem mindig!
őrült vagy!
és milyen jó!
hogy az vagy – néha.
meg a verseid is, mindig)
F.