Egyedül

Oly nagyon tud fájni néha a magány
Mint utolsó levél egyedül a fán.
Nincs egy társa akivel susogna,
Bagoly sem ül mellé, hogy huhogjon.

Szellő, ha lágyan megrebegteti,
Nem igazán tud örülni neki.
Aláhullana a társai után,
Csak ne lenne már egyedül a fán.

Vágyódón lesi az avartakarót,
Az égről vár szelet, viharkavarót,
S bár a fa ringatja, dédelgeti még,
Magányos lelkének ez már nem elég.

Nincs egy társa akivel susogjon,
Bagoly sem ül mellé mi huhogjon,
Egy utolsó levél egyedül a fán,
Oly nagyon tud fájni néha a magány!