Egyedül virraszt

Hogy sírnak a fák, zokog az erdő,
az ősz megint ilyen hamar eljött?
Lassú, mélabús lépteim alatt
megzizzen- zörren a rozsdás avar.

Majd lelkem simítja lágyan a nap,
szelíd szellő fésüli a hajam.
Csöndesen hervad, ásít a berek,
bokrok mögött lesnek rémült szemek.

Jaj, újra támad a szél, veszekszik,
nézd, az indián nyárral vetekszik!
Rátelepszik, megfojtja, elűzi-
győztem, látod? – kacagva betűzi.

Hogy sírnak a fák, zokog az erdő,
mindent elhagy az éltető erő.
A föld immár meztelen, megnyugszik,
immár egyedül virraszt a kuvik.