kedves Sára
Az első kérdésem: Megmutattad ezt a verset szüleidnek. Ha csak fele annyira megértik mint én, de még ha ne nem is, akkor is biztos vagyokbenne segiteni fognak. A sorokban amit leírtál, nem a tehnika része érdekel, azt mind meglehet idővel tanulni, de azokat az érzéseket amit, és ahogy beleirtad, csak egy példá:
"Senki sem bízik bennem,
Az én hitem viszont ettől ég!"
Ezt a két sort így leírni, és ennek a két sornak az értelmét, még ma sem, sok felnött nem képes rá. Csak azt a tanácsot adhatom neked, mutasd meg szüleidnek, és e vers után, de biztossan van több is, be kell nekik létniuk, micsoda nagy tehetséged van, Nekem a versed nagyon tettszett, majdnem egy segitég kiálltás, ezt meggkell valakinek hallania.
Üdv Toni
Kedves Toni!
Köszönöm a véleményedet. Nem mutattam meg ismerősöknek. Igazából ha úgy vesszük bíznak bennem, apum egyszer egy budapesti díjkiosztóra is feljött velem (ahol nem nyertem sajna) pedig elég messze van, meg elolvassák amit írok, biztatnak. Inkább bátyámmal volt egy fájdalmas összeveszésem. Az egyik mesémet, ami szerintem a legjobban sikerült, minden rossznak elmondta, hogy mekkora hülyeség… És hogy nem csodálkozik hogy a meseírón nem nyertem vele. Inkább ő tiport belém. Túlment a piszkáláson.
Valahogy ha versbe leírom ami bánt, mintha a papíron hagynám fájdalmam, elmúlik sokszor. 🙂
Nagyon rideg és reményvesztett, ennek ellenére megrázóan szép is ez az írásod.
Csak bátorítani tudlak, hogy legyen elég hited és maradj hűséges a hivatásodhoz!
Egy verssel sikerült meggyőznöd a tehetségedről.
Van remény!
Na, mejöttem, reszkess 🙂
Először is, nagyon azt érzem, hogy te igazából prózás vagy. Ezt a következőkből szűrtem le:
– nincs állandó, vagy ismétlődő ritmika a versedben,
– kicsit túl van magyarázva az egyébként átérezhető bánat, amikor senki nincs az alkotópalánta mellett, hogy bátorítsa,
– a rímek kissé sánták nekem,
– vannak "magyartalan" kifejezéseid ("ha hangom elveszik" – ez nem inkább elvész lenne,nekem úgy érthetőbb; "magamra vagyok maradva" – huhh, ez fura 🙂 )
Összességében a már sokszor elmondottakat ismételhetem neked is: számomra már az is öröm, hogy ennyien érzik, hogy alkotniuk kell, és ez a legelső és legfontosabb dolog. És mi itt szertni fogunk, még ha néha darabokra szedjük is a kivajúdott műveidet, de csak azért, hogy jólfésültek legyenek 🙂 és fejlődhess. Persze megfogadni semmit nem muszáj. De hidd el, nem vagy egyedül! Írj sokat!
Hanga
Kedves Hanga!
Igazad van. Valahogy a vers írás, tényleg nem az én műfajom. Eléggé csak próbálkozgatok… Csak ezek az érzések szimplán leírva, olyan szárazak, egy kis rím talán feldobja.
Sára
Hát Hanga nagyjából elmondta a lényegi hibákat… ez még zsenge alkotás, de ígéretes kezdet… a téma nem túl eredeti, de ebben a korban én sem írtam másról 🙂
Talán a harmadik versszak második fele egy kicsit fura:
"Szerelmem mindent legyőz,
Nekem az írás lesz a vég!"
Erős gondolati törés van benne és nehezen értelmezhető… persze ez magánvélemény…
Az 5. versszak második sora helyesen a "miért" szóval kezdődik.
Valamint az utolsó előtti strófát egy kicsit gyengébbnek érzem, ott vannak tölteléksorok…
Talán még annyi, h a széttördelt képek helyett igyekezz egy gondolatot-érzést megragadni… képzeld el magadban és írd le, ami az eszedbe jut. Ha kész vagy, olvasd át újra….majd javítsd az esetleges hibákat… és ezt ismételd addig, míg tökéletesnek nem érzed, amit alkottál…. a jó munkát csiszolni kell, akár a drágakövet 😛
Kedves Medve!
A szerelmem címszó alatt az írást értem, de kicsit tényleg ugrok.
Maradok a prózánál továbbra is, de a versírást sem adom fel! =) De még enyhén szólva, bele kell jönnöm!
Köszönöm a hozzászólásodat! 🙂 Sára
Átolvastam többször is a műved, és egészen más véleményen vagyok, mint a többiek.
Szerintem egészen jól sikerült ez a költemény.
Igyekszem őszinte lenni mindenkihez, tehát csak bátorítani tudlak, folytasd a versírást (is)!
Láttam az életkorod, hát sok 10 évvel is idősebb is irigykedne, hogy ilyet tudsz írni.
Nem rosszabb ez a vers semmivel, mint a nagy többség általában, én kimondottan szépnek találom.
A pontatlanságok mindenkivel előfordulnak, tökéleteset nem lehet alkotni, de én látom benned, hogy tudsz fejlődni, legalább vagy annyira lírai, mint prózai író.
Én se írok semmivel sem jobban nálad.
Csak így tovább és még nagy esélyeid lehetnek ebben!
Szerintem írhatnál több verset, mert kezdésnek nagyon jó. Ebből van hova fejlődnöd, látszik hogy a tehetséged megvan hozzá, csak gyakorolnod kell. Egész jó rímeket találtam benne.
Mindenképpen szeretnék még verseket olvasni tőled! Ezt ne tekintsd megrendelésnek, mert megrendelésre nem lehet jót írni. Hanem ami benned van nyugodtan írd ki vers formájában.
Üdv.Ngaboru
Kedves Tamás!
Köszönöm hogy benéztél. Ezt több mint egy éve írtam, talán majd egyszer ha újra jön egy ilyen érzés, megpróbálom jobban leírni, beleszőve az itt kapott tanácsokat. 🙂
14 hozzászólás

Kedves Sára!

Üdv.:Tamás

Köszönöm a véleményedet! Örülök, hogy tetszett!
Sára
Kedves Hanga!
Igazad van. Valahogy a vers írás, tényleg nem az én műfajom. Eléggé csak próbálkozgatok… Csak ezek az érzések szimplán leírva, olyan szárazak, egy kis rím talán feldobja.
Sára
Szia!
Hát Hanga nagyjából elmondta a lényegi hibákat… ez még zsenge alkotás, de ígéretes kezdet… a téma nem túl eredeti, de ebben a korban én sem írtam másról 🙂
Talán a harmadik versszak második fele egy kicsit fura:
"Szerelmem mindent legyőz,
Nekem az írás lesz a vég!"
Erős gondolati törés van benne és nehezen értelmezhető… persze ez magánvélemény…
Az 5. versszak második sora helyesen a "miért" szóval kezdődik.
Valamint az utolsó előtti strófát egy kicsit gyengébbnek érzem, ott vannak tölteléksorok…
Talán még annyi, h a széttördelt képek helyett igyekezz egy gondolatot-érzést megragadni… képzeld el magadban és írd le, ami az eszedbe jut. Ha kész vagy, olvasd át újra….majd javítsd az esetleges hibákat… és ezt ismételd addig, míg tökéletesnek nem érzed, amit alkottál…. a jó munkát csiszolni kell, akár a drágakövet 😛
Várom további verseidet!
medve voltam
Kedves Medve!
A szerelmem címszó alatt az írást értem, de kicsit tényleg ugrok.
Maradok a prózánál továbbra is, de a versírást sem adom fel! =) De még enyhén szólva, bele kell jönnöm!
Köszönöm a hozzászólásodat! 🙂 Sára
Kedves SaSára!
Átolvastam többször is a műved, és egészen más véleményen vagyok, mint a többiek.
Szerintem egészen jól sikerült ez a költemény.
Igyekszem őszinte lenni mindenkihez, tehát csak bátorítani tudlak, folytasd a versírást (is)!
Láttam az életkorod, hát sok 10 évvel is idősebb is irigykedne, hogy ilyet tudsz írni.
Nem rosszabb ez a vers semmivel, mint a nagy többség általában, én kimondottan szépnek találom.
A pontatlanságok mindenkivel előfordulnak, tökéleteset nem lehet alkotni, de én látom benned, hogy tudsz fejlődni, legalább vagy annyira lírai, mint prózai író.
Én se írok semmivel sem jobban nálad.
Csak így tovább és még nagy esélyeid lehetnek ebben!
Tamás
Kedves Tamás!
Örülök, hogy a hibák ellenére is tetszett! 😀 Köszönöm a hozzászólásod. Medvével most edzünk a versírásra.
Sára
Szerintem írhatnál több verset, mert kezdésnek nagyon jó. Ebből van hova fejlődnöd, látszik hogy a tehetséged megvan hozzá, csak gyakorolnod kell. Egész jó rímeket találtam benne.
Mindenképpen szeretnék még verseket olvasni tőled! Ezt ne tekintsd megrendelésnek, mert megrendelésre nem lehet jót írni. Hanem ami benned van nyugodtan írd ki vers formájában.
Üdv.Ngaboru
Kedves Ngabour!
Köszönöm a véleményedet! 🙂 Nincs aggodalom, még bőven fogok írni.
Sára
Kedves Sára!
Ha az asszonáncokat teljes rímmé csiszoltad volna, ez a vers csillogna!
A.í.: Faddi Tamás