Egyesülés-menekülés

Nézlek. Kutatva emlékeimet. Rólad.
Bár a ködben magamat sem találom.
Most értelek.
Jutalmam, ha a pillanat elragad,
És nem láthatom a tükörben magamat.
Szoríts, fájdalmasan, kegyetlenül,
Ne engedd előtörni, amit rettegek itt belül.
Ne beszélj a többiekről…
Ne zavarják tétova szavak,
Mit az ünnepélyes figyelem kutat.

A szíved dobbanása rezonál velem
Sosem unom el, ha a pillanatot ízlelem,
Titkokról mesél a tekinteted,
Ha magadra figyelsz, megértheted.
Látni vágyom a valódi arcodat
Megérteni minden fájdalmadat,
Bensődben a rosszat, az esendő embert
Érezni akarom, hogy érezhesselek
Hogy igazán ismerjelek,
Elraboljalak mindenki mástól
Elzárjalak a haladástól
És örökké megtarthassalak.
Tudom…
Ha jót akarok, csak ezt nem szabad.

De rettegek egyedül. Rettegek magammal.
Magamat bántom,
a mélybe rántom,
Majd felemelem… megsajnálom.
Nem akarok itt lenni, összezárva
Önmagam torzképével,
amit a világ alkotott-ültetett gyermek-szemembe
Hogy lökhetem önmagam újra verembe?