A falhoz érek, érzem, hogy éget,
szótlanul hajtom hozzá fejemet,
éjjel még felriadok, hogy félek,
újra tanulom, mi a szeretet.
Egy falhoz ér gyönyörű két szemed,
s nem tudod,mihez kezdhetnél vele,
érzések tengere lakik benned,
lelked félelemmel van még tele.
Egy falat simogat meg tenyerem,
tudom, enyém belőle a szíved,
könnyek ellen harcol most a szemem,
ami az enyém, az már a tied.
Egy falat csókolsz meg és leomlik,
te képes vagy engem így szeretni,
lelkem a lelked után szomjazik,
mindig így foglak téged szeretni.
8 hozzászólás
És mit szól ehhez az igazi? Hogy másnak ilyen verset írsz? 🙂 Biztos nem lesz boldog…
Szép!
Ezt már régebben írtam… 🙂 Egyébként az Igazi utálja is ezt az "elődöt" :D:D Köszönöm!
Andika!
Ez fájdalmasan gyönyörű…
Nagyon szép!!!
A lelkek már csak ilyenek, ha akarják, ha nem egymásra bukkannak!:) Szép vers!:)
Szép vers, szerelemes érzéssel telített.
Gyönyörűűűű vers!!!!
Nagyon szép, még ha búcsúzásnak szántad is. Élvezettel olvastam.
Szia!