Magányos lány ül a templom kertjében,
meggyötört orcája alig tizennyolc éves.
Nem szűnik a vihar megtört lelkében,
mely a feltétlen szeretetre olyan éhes!
Az Úrhoz suttogja utolsó imáját.
Ma hunyt el az anyja, s a társa szintén ma hagyta el,
pedig immár a szíve alatt hordja gyermekét!
Lám, így szereti egy férfi a mátkáját!
A lány mélyen vallásos családból származik,
hol a házasság előtt tilos az együttlét.
Ő mégis engedte győzni ifjú vágyait,
s a szülei szerint megszegte esküjét.
Azt hitte, fölszabadítja a kölcsönös szerelem.
Szembeszegült apjával, s elment otthonról,
élete párjáért föláldozta hitét,
kiben sosem lakozott se hűség, se kegyelem.
Nehezen vállalta a kitaszítottságot,
a férfitől remélt örömet, oltalmat.
Csak anyja szánta meg, akit titokban látott,
ő enyhítette az apai borzalmat,
kinek Isten tetszése fontosabb, mint tulajdon gyermeke.
Így telt az élete, már az esküvőt tervezte,
barátja viszont ma reggel megfutamodott,
mert rájött, hogy átmeneti partnerét teherbe ejtette.
Szegény nem tudja, mit kezdjen egy babával,
hogy fogja tisztességesen fölnevelni?
Le tud-e számolni a növekvő árnnyal,
hogy lehet ennyi csalódást kiheverni?
Már anyja sincs, kivel élje meg az összetartozást?
A templom kertjén átszalad egy macska.
Megsimogatná, de az részvét helyett továbbrohan.
Hát már senkinek se tehet egy egyszerű vallomást?
Még sohasem érezte ezt a kilátástalan magányt,
mintha minden tekintet elfordulna tőle.
Igen, bűnös halandó, s fölrúgta az atyai szabályt,
de többé nem bocsát meg néki Teremtője?
Maradék erejével hozzá intézi e súlyos vallomást.
Szégyenkezés nélkül, nyílt szívvel szól az Úrhoz,
máris érezhető a rég várt megkönnyebbülés!
Lesz elég ereje, most tapasztalta meg az összetartozást!
7 hozzászólás
Mennyi minden van ebben a versben! El lehet gondolkodni rajta.
Szépen írod le, hogyan talál rá ez a lány Istenre.
Nagyon tetszett.
Üdv.:
Daniella
Nagyon szépen köszönöm, kedves Daniella!
Ez a versem tulajdonképpen egy diszkrét valláskritika.
Sajnos tudomásom van róla, hogy ehhez hasonló eset a valóságban is megtörtént.
Láttam egy filmet, mely igaz történetet dolgozott fel, és ebben egy család kitagadta a lányát, mert az párkapcsolatban volt egy fiúval, akivel bizony a szex is megtörtént.
Ez a család egy manapság nagyon népszerű vallás követője volt.
Tűzzel-vassal próbálták a lányuk életét megváltoztatva, és mikor rájöttek, hogy ez nem sikerül, eldobták.
Mikor a családapát megkérdezték, kit szeret jobban: Istent vagy a saját gyermekét, azt felelte, hogy az Ő Teremtőjét, aki életet adott neki még a tulajdon lányánál is jobban szereti.
Kissé ez a történet is befolyásolta ezt a művemet, de már előtte megszületett az ötlet.
Kedves Tamás, egy komplett élet pillanatát villantod meg a versben, és az utat, hogyan jut el valaki odáig, hogy már csak egy valak(m)iben bízhat…
Szívszorító…!
Kedves Irén!
Bizony, tényleg szívszorító, hogy ilyen egyáltalán megtörténhetett.
Az ember általában már csak akkor fordul Istenhez, amikor válságba kerül az élete, a jólétben keveset gondol rá, hajlamos megfeledkezni a hitről.
De akkor meg is találja a békét és a vigasztalást.
Ritkán tapasztaltam ezt, de az meggyőző volt.
Köszönöm.
Üdv.:Tamás
Az a személyes véleményem, hogy Istent nem úgy kell szeretni, hogy az ember álszent módon él, és csak a parancsolatokat és a vallási dogmákat akarja az utolsó betűig betartani.
Istent úgy kell szeretni, hogy az ember tiszteli, szereti és megbecsüli a teremtésművét, tehát a családtagjait is.
Egy szülő soha, semmilyen körülmények közt nem tagadhatja meg a gyermekét, akkor sem, ha az ő szokásaikkal és meggyőződésükkel ellentétes életmódot folytat.
Az utolsó leheletig ki kell tartania a gyerekéért.
Én hiszek Istenben, de abszolút nem hiszek a vallási dogmákban.
Mindenkinek joga van a szabad élethez.
Persze, amint itt is kiderül, sajnos a világi emberek sem különbek.
Körülbelül ennyit akartam kifejezni.
Örülök, hogy olvastad a versed, és érdekesnek találtad.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
Olvastam a versed, és a valláskritikát.A túlzásba vitt hit sem jó, sőt ártó, értelmetlen. Bizonyos helyzetekben.(Szerintem)
Megrázó történet.
Üdv:Ági
Kedves Ági!
Tulajdonképpen nagyon jó véleményem van a vallásos emberekről, szinte senkitől nem kaptam annyi szeretetet, mint tőlük, amikor közöttük voltam.
Az más kérdés, hogy bizonyos hitnézetekkel nem tudok azonosulni.
A vallási fanatizmust viszont legalább annyira károsnak tartom, mint a megalapozatlan, ostoba és vak ateizmust.
Mindkét szélsőséggel a Sátánt szolgálják.
Istent csak egyféleképpen lehet szeretni, ha szeretjük embertársainkat, elfogadjuk a másságot, és nem dobjuk el szeretteinket.
Enélkül semmit nem ér hit.
Tamás