Lenyomtam a kilincset. Csak egy kéz az, egy,
az enyém. Kívánságom, hogy csokorba szedj,
nem igéz. Igáz. Nincs együtt, tabu a szív,
holt út, magán(y)ügyem. Ámor utál, lazít.
I-g-e-n – e négy betű a rostába roskadt,
mint kő, nehéz. Túl nagy kérés, hogy elfogadj,
vagy szitámon a lyuk kevés, szemernyi tán?
Régóta fülembe cseng ez a sorsnyitány,
a Karnagy nincs épp a helyzet magaslatán.
Persze én sem. Hiába nő bükk, tölgy, platán,
a fűznél megállok, valami visszaránt,
várat. Nincs merőleges, míg elég haránt –
lassan horizontom is letűnik, jutok
utolsó szobába. Külön reped burok,
külön kis nemekkel, lenyomatom rád száll,
felhagy, és magába törik, mint a nádszál.
Mert bíztam, küzdöttem. Recept szerint, ahogy
mondotta Madách. De térdem most sírva rogy
egy végső imára, egymaga gyűjt erőt.
Ugye a remény arany, örök s űrt betölt…?
18 hozzászólás
Kedves Andrea!
Remek verset alkottál ismét. Nagyon kifejező minden sorod, ahogy bemutatod a hiába-versenyt egy kapcsolatban. Az áthajló sorok is tetszenek, a rímeid pedig újra csodásak.
Üdv: Klári
Köszönöm Kedves Klára. Örültem neked.
Üdv,
A.
Gyönyörű a vers hangulata, fájdalmas is egyszerre, noha az utolsó versszakig mintha azt bizonygatnád (bár a képek ellentmondanak), hogy neked pont így jó, mégis az utolsó versszakban kibújik a szög a zsákból. 🙂 Kalapom le.
A z ember alapból nem a magányra van kalibrálva. Persze el lehet fogadni, meg lehet békülni vele. Az más. Tulajdonképp így is kell tenni, hogy harmóniában éljünk önmagunkkal. Kapaszkodni kell. A reménybe. Kifulladásig. Ugye…?
Nagyszerű vers, Andi.
"rostába roskadt"
"sorsnyitány"
s még sorolhatnám azokat a képeket, amelyekkel különlegesre fűszerezted ezt az alapvetően is ínyenceknek való csudát.
Gratulálok!
Köszönöm Andi, kedves vagy.
Üdv,
A.
odatetted rendesen. grt. szeretettel
Kicsit unom is ezt a témát, mert ha írok róla, csak sebeket tépek fel. A mi-lett-volna,-ha lemezzel nem megyek semmire. Köszi Andi.
Kedves Andrea!
´Ugye a remény arany,örök s ürt betölt´…?
Csodaszép!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Köszönöm kedves sailor. Remélem a reményt. 😉
Üdv,
A.
Jó vers ez, Andrea, nagyon szikár, nagyon kategorikus, vagy mélyre akar temetni dolgokat, mint érzelem, bánat. Valahogy, mintha a rímekhez írtad volna a többit, vagy előre megadott rímekkel játszanál, annyira összeillenek a sorvégek…
Nem könnyed vers. Az utolsó vsz. fog meg elsősorban. És több remek sor is…
Szerintem ilyen a stílusom, Irén. Ilyenre sikerült. A rímek menet közben jöttek. De a Te ötleted se rossz. Tényleg nem könnyed.
Üdv,
A.
Minden tekintetben remek a versed. Gratulálok, Andrea!
Szeretettel.Selanne
Szia A.! 🙂
Röstellem, hogy csak ritkán írok ide, mert bizony többször kellene, hiszen mindig nagyra értékeltem írásaid.
Ezt a csokorbaszedést akár én is írhattam volna, de nem tettem nyíltan, viszont összerendezgettem saját dolgaim, ezért felkaptam a fejem az ütésre.
Hááát, elég rendesen kiadtad magad, s úgy tetted, hogy egyértelműen Te maradtál felül.
Az utolsó sorod komoly költői kérdés, de megpiszkált, hát válaszolok. 🙂
Úgy igaz, ahogy leírtad. Kérdőjel nélkül is ott a válasz: "a remény arany, örök, s űrt betölt".
Muszáj hinni, én is így gondolom. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Én bármikor szívesen látlak, örülök, ha jössz. Bármit is írsz, megfelelő stílusban teszed. Amúgy nem várom el, tudod.
A költői kérdés kell. Meg szeretem. Megnyugtat.
Most is örültem neked.
Üdv,
A.
Köszönöm kedves Selanne, Örülök, hogy tetszik.
Üdv,
A.
Kedves Andrea!
Versed "csontig hatol" . Hihetetlenül kifejező.
A rímekhez külön gratulálok!
Üdv: Gyömbér
Kedves Gyömbér!
Köszönöm, hogy átérezted soraim.
Üdv,
A.