Homlokomra lágy szellőt fúj,
szívembe sebes nyilat ereszt,
kezemet görcsként rántja össze,
az éj, ahogy lepereg…
Tudatomba édes éberséget színlel,
választ nem fontolok, csak teszek,
tündérruhát szab rám, színeset,
az éj, ahogy lepereg…
Angyalokkal és ördögökkel táncolok,
Boldogságom adja ez a képzelet,
De közeleg a hajnal, s üvegcipőm otthagyva siettet,
az éj, ahogy lepereg…
S szívemben reggel hiánnyal kelek,
fejemben érzem az üres teret,
Szívemben hiány, fejemben üres tér,
siethetnél éj…
10 hozzászólás
Ez szép… Csak így, röviden:)
Egész jó ötlet, kicsit hanyagul megvalósítva.
Az nem vált számomra tisztává, hogy szereted e az éjt vagy sem, mert a cím azt sugallja, igen, az első versszak viszont ennek ellentettjére utal. A végén pedig újfent sóvárogsz utána. Nos?
Paradoxon. 🙂
Az első versszakban az álom felé tartó utat akartam bemutatni, amiről tudjuk, hogy nem valós: “kezemet görcsként rántja össze”
A szív és a fej viszont egy kellemesebb, szentebb világba kerül.
A sóvárgás az álom után valósul meg, amivel az ébredés után szembesülnünk kell: elmúlt.
Hogy szeretem-e az éjt?
Amikor ezt a versemet írtam egy álomsorozatot akartam megörökíteni, minden éjjel ugyanazt álmodtam, és igen, vártam az éjszakát.Kellemes volt, és szép, csak nem igaz.
Így már értem, de vajon ha megrendelem (majd) a kötetedet, téged is mellécsomagolnak, hogy legyen aki megmagyarázza? 🙂
Csak egy van belőlem 😀
Számolgattam.
Nekem is ez az eredmény jött ki. 🙂
Előszőr is gratulálok!Vigyázz az alkotásaidat ne magyarázd soha.Ezt már írtam másoknak is.az olvasó döntse el,mit is akartál mondani.Ha rákérdez valaki,
az csak azért olvas téged,hogy megzavarja költői irányodat.S,ha várják a
köteteidet is,hogy SZÉTTÉPHESSÉK,te csak akkor is írj úgy,ahogy érzel.A pancserek
hadd emelkedjenek fel hozzád.
Üdv!
Köszönöm 🙂 A tanácsot megfogadom!
Barátsággal: Catti.
Szerintem jó a vers. A verset nem kell magyarázni, majd az irodalmárpk elemezgetik, ha akarják. Mindenkinek maga kell eldöntenie, hogy mire gondol, amikor a sorokat olvassa.