Merre talállak, az éji ködökben,
merre bolyongsz egyedül, szeretőm,
mit tehetek, hogy a lényed öleljem
újra meg újra, megint, remegőn?
Oly szövevényes e végtelen erdő,
meg se leled ma a visszautat,
mert amikorra az éj fagya eljő,
szűm ölelésre hiába kutat.
Szólj szeretőm, kiabáld fel az erdőt,
hangod a szél a fülembe cseni,
bárha dörögnek az égben a felhők,
lelkem a lelked előkeresi!
Hogyha talállak az éji ködökben,
el nem eresztlek utána sosem,
kell, hogy a lelked is újra öleljem,
nem menekülhet e nagy szerelem!
6 hozzászólás
Kedves Imre!
Csodaszép vers!
Annyi de annyi mély érzésekkel átitatott sorok!
Mint ez a rész is:
“Szólj szeretőm, kiabáld fel az erdőt,
hangod a szél a fülembe cseni,
bárha dörögnek az égben a felhők,
lelkem a lelked előkeresi!”
Gratulálok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Köszönöm méltató soraidat.
Barátsággal, Imre
Kedves Imre!
Nincs más választásom, mint azt írni, hogy sailornak már megint igaza van, tényleg csodálatos, varázs-sorok.
Üdvözletem!
Kedves Szabolcs!
Örülök, hogy olvastad a versem.
Barátsággal, Imre
Drága Imre,
nagy hódolód vagyok és rengeteg versed imádom de ilyet szép alkotást mint ez ritkán olvasok Tőled.
Nagyívű repülés ez a költemény egy bűvös szerelemének igényes megfogalmazásban.
“Merre talállak, az éji ködökben,
merre bolyongsz egyedül, szeretőm,
mit tehetek, hogy a lényed öleljem
újra meg újra, megint, remegőn?
Páratlan versképeid lenyűgöztek.
Mélységes elismeréssel és körülölelő szeretettel gratulálok.
napfény
Kedves Napfény!
Megtisztelő véleményed igazán jólesik.
Boldog vagyok, hogy rendszeresen olvasod a verseimet.
Barátsággal, Imre