Jaj Tóni! Tudod, van, hogy úgy érzi az ember, hogy mivel idős, ezért kicsit mellőzik, ám hidd el nagyon is szeretik, a koszorúra ne is gondolj, ááááááááá naaaa
szeretettel-panka
Kedves Panka! 2
Beutaltak a Fogászati klinikára, egy fontos megjegyzéssel: Ne felejtsek magammal vinni 300 Svájci frankot, mert az nélkül ott, szóba sem állnak velem. Igazuk volt. A „Jó Napot kívánok” helyett: Van háromszáz Frank a zsebében? – volt a köszönés. Az „Igen”-re nagyon barátságosak lettek. Fél óra múlva, már egy foggal kevesebb volt a számban. Mivel készpénzzel fizettem, még kedvezményt is kaptam, és csak 307 Frankot és 50 Rappent fizettem. Igaz a kivett fogam az ott maradt, de a fájást bal felőli arcomon, elvihettem magammal haza. A háromszáz Frank hiányát még ma is érzem, de az arcom bal felől szolidaritásból, még mindig fáj.
Üdv. Tóni
Kedves Panka! 1
Nem magamról írtam, hanem a beszélgetéseim során hallottakról, csak sohasem gondoltam úgy át, mint most az utolsó tíz napban. Sajnos több mint egy hétig nem tudtam részt venni a mindennapi életben, egy hirtelen jelentkező, úgynevezett „bal pofa” fájás miatt. A specialisták, alig egy hét leforgása alatt meg állapították, hogy az erős fájásoknak az oka, egy „középfülgyulladás”. De a további vizsgálatok alapján, amikor észrevették, hogy nekem csak jobb és bal fülem van, akkor a diagnózist korrigálták, egy egyszerű fogfájásra. Már ideje is volt, mert mát öt éjszaka nem aludtam. Itt jöttek ezek a gondolatok.
Folyt.
Kedves Tóni!
Erre a csendes könyörgésre sajnos kevesen kapják fel a fejüket. Akikhez szólsz, nagyon is félreértik Senecát. Ő nem azt mondta, hogy az a bölcs, aki leghangosabban tudja beleordítani a tömeg orcájába, hogy „én mindent jobban tudok, mint ti", hanem az, aki ha valamit megtapasztalt és jónak talált, arról megkérdezi a tömeget „nos, csináljuk így?"- aztán várja az igent. …és hát aki túl van az élet delén, az még nem kacat, annak a tarsolyában aranyrögök rejtőzhetnek. Kár lenne vele temetni apró kincseit.
Jó írás!
Üdv. Károly
Kedves Károly
Azt hiszem, ha Seneca ma élne, akkor fel sem tenné már a tőled idézett kérdést, mert tudná, hogy idealismussal ma már az embereknél nem sokat tudna elérni. Ma már sok ember csak akkor hajlandó valamit megtenni, ha abból őneki anyagi haszna van, és sokszor már a kérdést sem teszi fel, mi is volna a teendő. Az elmaradhatattlan kérdést azonban igen: Mennyi hasznom lenne nekem belőle?
És akkor már Seneca is elolvasta volna Marie von Ebner-Eschenbach idézetét amelyben azt írja:
"Aki mindent pénzért tesz, az előbb-utóbb mindent megtesz a pénzért."
És sajnos sokszor már ez a keserű valóság.
…és ezek a gondolatok is, egy tíznapos fájdalmas ágybanfekvés kétségbeesett következményei…
Köszönöm, hogy ölvastál, és
üdv Tóni
A foghiány és pénzhiány után megmaradt fájdalmat enyhítse az új babér, melyet újszülött versedért küldök én 🙂
Erre mondják, hogy minden rosszban van valami jó.
Most, e fájdalom ihlette vers született.
Kedves Ági!
Nem rólam kezdtem írni a verset, de ahogy éjszakánként, mindig valamit hozzáírtam, meglepődve vettem észre, igen, rólam is szól, én is abba a korosztályba tartozok, és ha tetszik, ha nem, engem is érint. Eddig éjszaka ébren még sohasem voltam kényszerböl, habár néha egész éjszakákat nem aludtam, de sohasem azért mert nem tudtam, hanem azért mert nem akartam. Most először tartott ébren a fájdalom, és egy részből hálás is vagyok érte a sorsnak, mert így most én is megéreztem, milyen hosszú is tud lenni egy éjszaka. Eddig mindig nagyon rövid volt. Most rájöttem arra az itteni mondás értelmére is: Vom Tod rede, und selber Sterbe, isch nit das gliihe. (A halálról beszélni, vagy neked meghalni, az nem ugyanaz.)
Köszönöm, hogy olvastál, és
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Elgondolkodtató és igen mély ez a versed. Kétféle mondanivalót fedeztem fel benne, ami annak ellenére, hogy két, külön dolog, valahol mégis összefügg. Amiről az első részben írsz, az azért fontos, mert igen, egyetértek veled abban, hogy a tudást akkor kellemes birtokolni, ha meg tudjuk, meg akarjuk osztani másokkal. Az sem mindegy, hogy hogyan tanítunk illetve hogyan segítjük a másikat előre. A megértés és a megfelelő modor nagyon fontos! Ismertem olyan tanárokat, akikre ma is nagy tisztelettel, szeretettel gondolok, mert igen lelkesen adták át mindazt a nagy tudást, bölcsességet, amivel rendelkeztek, és fenn is marad a nevük sokáig akkor is, ha szerények, csendesek.
A versed második része pedig igen szomorú… az összefüggést az első résszel ott érzem, hogy az idősebbeket, akiktől tanulhattunk, akik előttünk teremtették aktívan a világot, nem szabad magukra hagyni soha… legyen meg a megbecsülés, a szeretet és figyelem, amíg csak lehetséges.
Szeretettel: Mónika
Kedves Mónika!
Látom, és már régen tudom is, hogy észrevetted, hogy egy meggyőződött optimista vagyok. Ha nem az volnék, akkor már régen abbahagyhattam volna az írást, amikor látom, hogy az olvasóknál mindig csak egy páran vannak, de a hozzászólásoknál, legtöbbet e nagy nulla van. Ilyenkor mindig Friedrich Nietzsche egyik idézete jut az eszembe, amelyikben azt írja:
„Amíg dicsérnek, gondold csak mindig azt, hogy még nem vagy a saját utadon, hanem a másén.”
Igen. Nagyon sok hozzászólásokban az oldalon, csak dicséretet olvas az ember. A tiédben azonban mindig azt olvasom, amit gondoltan amikor a verset írtam. Tökéletesen visszaadod gondolataimat, és azt amit a verssel közölni akartam. Egy szó sem a dicséretről, de amit, és ahogy írsz versről, az a legnagyobb dicséret a számomra.
Köszönöm, hogy olvasol és írsz is, amivel sokat segítesz, hogy, habár nem is mindig könnyű, de mégis ezen az úton maradjak.
Üdv Tóni
11 hozzászólás
Jaj Tóni! Tudod, van, hogy úgy érzi az ember, hogy mivel idős, ezért kicsit mellőzik, ám hidd el nagyon is szeretik, a koszorúra ne is gondolj, ááááááááá naaaa
szeretettel-panka
Kedves Panka! 2
Beutaltak a Fogászati klinikára, egy fontos megjegyzéssel: Ne felejtsek magammal vinni 300 Svájci frankot, mert az nélkül ott, szóba sem állnak velem. Igazuk volt. A „Jó Napot kívánok” helyett: Van háromszáz Frank a zsebében? – volt a köszönés. Az „Igen”-re nagyon barátságosak lettek. Fél óra múlva, már egy foggal kevesebb volt a számban. Mivel készpénzzel fizettem, még kedvezményt is kaptam, és csak 307 Frankot és 50 Rappent fizettem. Igaz a kivett fogam az ott maradt, de a fájást bal felőli arcomon, elvihettem magammal haza. A háromszáz Frank hiányát még ma is érzem, de az arcom bal felől szolidaritásból, még mindig fáj.
Üdv. Tóni
Kedves Panka! 1
Nem magamról írtam, hanem a beszélgetéseim során hallottakról, csak sohasem gondoltam úgy át, mint most az utolsó tíz napban. Sajnos több mint egy hétig nem tudtam részt venni a mindennapi életben, egy hirtelen jelentkező, úgynevezett „bal pofa” fájás miatt. A specialisták, alig egy hét leforgása alatt meg állapították, hogy az erős fájásoknak az oka, egy „középfülgyulladás”. De a további vizsgálatok alapján, amikor észrevették, hogy nekem csak jobb és bal fülem van, akkor a diagnózist korrigálták, egy egyszerű fogfájásra. Már ideje is volt, mert mát öt éjszaka nem aludtam. Itt jöttek ezek a gondolatok.
Folyt.
Kedves Tóni!
Erre a csendes könyörgésre sajnos kevesen kapják fel a fejüket. Akikhez szólsz, nagyon is félreértik Senecát. Ő nem azt mondta, hogy az a bölcs, aki leghangosabban tudja beleordítani a tömeg orcájába, hogy „én mindent jobban tudok, mint ti", hanem az, aki ha valamit megtapasztalt és jónak talált, arról megkérdezi a tömeget „nos, csináljuk így?"- aztán várja az igent. …és hát aki túl van az élet delén, az még nem kacat, annak a tarsolyában aranyrögök rejtőzhetnek. Kár lenne vele temetni apró kincseit.
Jó írás!
Üdv. Károly
Kedves Károly
Azt hiszem, ha Seneca ma élne, akkor fel sem tenné már a tőled idézett kérdést, mert tudná, hogy idealismussal ma már az embereknél nem sokat tudna elérni. Ma már sok ember csak akkor hajlandó valamit megtenni, ha abból őneki anyagi haszna van, és sokszor már a kérdést sem teszi fel, mi is volna a teendő. Az elmaradhatattlan kérdést azonban igen: Mennyi hasznom lenne nekem belőle?
És akkor már Seneca is elolvasta volna Marie von Ebner-Eschenbach idézetét amelyben azt írja:
"Aki mindent pénzért tesz, az előbb-utóbb mindent megtesz a pénzért."
És sajnos sokszor már ez a keserű valóság.
…és ezek a gondolatok is, egy tíznapos fájdalmas ágybanfekvés kétségbeesett következményei…
Köszönöm, hogy ölvastál, és
üdv Tóni
Kedves Tóni!
A foghiány és pénzhiány után megmaradt fájdalmat enyhítse az új babér, melyet újszülött versedért küldök én 🙂
Erre mondják, hogy minden rosszban van valami jó.
Most, e fájdalom ihlette vers született.
Szeretettel: Angie
kedves Angie!
Foghiány, az nem zavar,
maradt még elég a számban
pénzhiány, csak száraz avar
soha sem volt elég a bukszámban.
Fájdalmam humorral enyhítem
igaz, azt sem érti meg mindenki,
de akkor bemegyek a szobámba
és ott, már nem zavarhat senki.
Az újszülött versemre, versedért
tiszta szívből gratulálok neked,
én sem vártam el tőled babért
de örülök, hogy „beszéltem” veled.
Köszönöm, hogy olvastál, és
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Nem akartam érteni a versed. A koszorút felejtsd el még. Szebb napokat. Fájdalom nélkül.
Üdv: Ági
Kedves Ági!
Nem rólam kezdtem írni a verset, de ahogy éjszakánként, mindig valamit hozzáírtam, meglepődve vettem észre, igen, rólam is szól, én is abba a korosztályba tartozok, és ha tetszik, ha nem, engem is érint. Eddig éjszaka ébren még sohasem voltam kényszerböl, habár néha egész éjszakákat nem aludtam, de sohasem azért mert nem tudtam, hanem azért mert nem akartam. Most először tartott ébren a fájdalom, és egy részből hálás is vagyok érte a sorsnak, mert így most én is megéreztem, milyen hosszú is tud lenni egy éjszaka. Eddig mindig nagyon rövid volt. Most rájöttem arra az itteni mondás értelmére is: Vom Tod rede, und selber Sterbe, isch nit das gliihe. (A halálról beszélni, vagy neked meghalni, az nem ugyanaz.)
Köszönöm, hogy olvastál, és
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Elgondolkodtató és igen mély ez a versed. Kétféle mondanivalót fedeztem fel benne, ami annak ellenére, hogy két, külön dolog, valahol mégis összefügg. Amiről az első részben írsz, az azért fontos, mert igen, egyetértek veled abban, hogy a tudást akkor kellemes birtokolni, ha meg tudjuk, meg akarjuk osztani másokkal. Az sem mindegy, hogy hogyan tanítunk illetve hogyan segítjük a másikat előre. A megértés és a megfelelő modor nagyon fontos! Ismertem olyan tanárokat, akikre ma is nagy tisztelettel, szeretettel gondolok, mert igen lelkesen adták át mindazt a nagy tudást, bölcsességet, amivel rendelkeztek, és fenn is marad a nevük sokáig akkor is, ha szerények, csendesek.
A versed második része pedig igen szomorú… az összefüggést az első résszel ott érzem, hogy az idősebbeket, akiktől tanulhattunk, akik előttünk teremtették aktívan a világot, nem szabad magukra hagyni soha… legyen meg a megbecsülés, a szeretet és figyelem, amíg csak lehetséges.
Szeretettel: Mónika
Kedves Mónika!
Látom, és már régen tudom is, hogy észrevetted, hogy egy meggyőződött optimista vagyok. Ha nem az volnék, akkor már régen abbahagyhattam volna az írást, amikor látom, hogy az olvasóknál mindig csak egy páran vannak, de a hozzászólásoknál, legtöbbet e nagy nulla van. Ilyenkor mindig Friedrich Nietzsche egyik idézete jut az eszembe, amelyikben azt írja:
„Amíg dicsérnek, gondold csak mindig azt, hogy még nem vagy a saját utadon, hanem a másén.”
Igen. Nagyon sok hozzászólásokban az oldalon, csak dicséretet olvas az ember. A tiédben azonban mindig azt olvasom, amit gondoltan amikor a verset írtam. Tökéletesen visszaadod gondolataimat, és azt amit a verssel közölni akartam. Egy szó sem a dicséretről, de amit, és ahogy írsz versről, az a legnagyobb dicséret a számomra.
Köszönöm, hogy olvasol és írsz is, amivel sokat segítesz, hogy, habár nem is mindig könnyű, de mégis ezen az úton maradjak.
Üdv Tóni