Éjjel

Fülembe suttog a meleg éjszaka,
Arcon simít a bódító nyár illata.
Nem látszik fény, vagy más
Evilági szép káprázás.
Rég nem számít a madárszó,
A hajnal váró, nap-hívogató.
Rég nem fájnak testemen a sebek,
Nem érnek el ellenséges kezek.
Veled lehetek.

Az éjszaka is elnémult, csend ölel.
Lélegzeted örvénye egekbe emel,
Kezed arcomon, simogat és beszél
Elmondja titkodat: vágyadról beszél.
Tested a fény, melyet kezem lát csak,
Te itt vagy, a gondolatok elszálltak.
Karod magadhoz szorít, de minek?
Ha elengednél, sem engednélek.
Illatod szinte fojt, úgy iszom magamba,
Levegő nem fér szomjazó torkomba.
És ha fülembe suttogod imádó szavaid,
Ajkamba harapnak finom ajkaid,
Elfelejtem, mi eddig fájt vagy bántott.
Ketten magunk közt öleljük a világot.