Éjszaka

Jött az éjszaka, feketén
ahogy szokott, csillagszemével
rám nézett, fénye elmosolyodott,
ablakom tükrében ragyogott.

Csukott szememre
álomcsókot nyomott,
mellém feküdt,
betakart bársonyával,
megölelt, mintha féltene.

De nem. Csak játszott.
Gurultak a percek,
figyelte álmomat.
Mint tündér selymes fátyla,
szellőszárnya úgy simogat.

Már nem is tudom,
merre jártam éppen,
mese világban
vagy fenn a csillagos égen,
de körbe vett a csend,
már nem féltem.

S ahogy jött, olyan csendesen,
mintha a hajnaltól félne,
még rám nézett,
harmat könnye csordult,
és elment.
Már más álmát őrzi.
De mint hű szerető,
estére mellém fekszik megint.