Éjszaka a temető
misztikus és rettentő,
járkálnak a szellemek,
a hideg ráz, meglehet.
Szél cibál bús bokrokat,
kocsányos-tölgy bólogat,
holdvilág mély árnyat vet,
denevér száll sír felett.
A kőkripták hidegek,
borzolják az ideget,
nem mennék be semmiért,
bár pár halott erre kért.
Félelmemben vonaglok,
máris hazarohanok,
még a hősök sírkertje
is frászt hoz az emberre.
A hideg föld nem vonzó,
sem a tölgyfa-koporsó,
nem hiányzik sötét sír,
hol kezem verset sem ír.
Inkább vágynék a mennybe,
meg az örök életbe,
de addig is jó nekem
a felszínen, idelenn…
2 hozzászólás
Hajaj! Milyen zord és borzongó az eleje, meg a közepe, de a vége
már kissé vígasztaló:
"Inkább vágynék a mennybe,
meg az örök életbe,
de addig is jó nekem
a felszínen, idelenn…"
Kata
Gyerekkoromban gyakran elküldtek a temetőbe líciumot szedni a tyúkoknak. Szépen fejlődtek tőle ha vegyesen kapták a kukoricával. Olykor lassan haladtam a szedéssel és rám sötétedett. Nos akkor már ilyen hangulatban voltam, mint a versben. Ez egy régi temető volt nálunk, a Hatvan utcai… felszámolták, már csak egy síremlék maradt ott, a Csokonai Vitéz Mihályé, de ő meg nincs ott eltemetve.
Szeretettel: alberth