Éjfekete köpeny
lelóg a világra,
a világ alszik, hogy
ne lógjon hiába.
Kátrányba mártózva
birkóznak az álmok,
sajog a hegy púpja,
véres seb az árok.
Ködöt sóhajt a tó,
csontok felett sírbolt,
a csend muzsikája
zárt fülekbe sikolt.
Fekete angyalszárny,
tósztot mond a semmi,
felkel a vörös nap,
és nem látja senki.
6 hozzászólás
no ez szép…szeretem az ilyen frappánsan tiszta természeti-költői képeket, a harmadik láb egy picit billeg, de az egész vers jól megkomponált, vélhetően sokat csiszolt alkotás.
Üdv: Cal
Nem csiszoltam, mert olyan brutális történés van mögötte, hogy csak akkor igazi, csak akkor oldoz fel, ha nem távolítom el a csinosítgatással. Még így is csak finom érzékeltetése annak az apokaliptikus összeomlásnak "felkel a vörös nap/és nem látja senki" ami a vers magja. Köszönöm az értő véleményt. üdv/vaj
Nagyon mély,fájdalmas érzelem feszül a versedben. Képeid " éjfekete köpeny."
Gratulálok szeretettel: oroszlán
Bumm, bele a valóságba!! Tömör, rövid, de ütős képekkel éri el versed, hogy fájjon…
grat
leslie
Juj, de hátborzongató!
Mint vers, nagyszerű, mint érzés félelmetes.
Grat. Gy.
Ez a vers REMEK.
Minden szempontból.
Elismerésem.