Vörös-barnán izzó ruhájában
vidáman csábít, vegyem kezembe.
Úgy gömbölyödik, fénylik markomban,
mosolyával meleget lop szívembe.
Barna szemeivel hív, simogat,
guruljak messze vele, jó messze!
Nevetve kacsint, s mutat egy utat,
mi rőt levelekkel van színezve.
Megállok, kis kosaram lassan tele,
ékkövei ők a megvénült nyárnak,
kincseimet magamhoz ölelem.
Zizzenő avarban, óarany árnyak…
…állsz a fák alatt, nézel némán.
Csillogó pillantásod, kéklő ég.
Ránk kacagnak a vörös-barnán
izzó, huncut képű vadgesztenyék.
6 hozzászólás
Kedves Krampuszka!
Igazán remek vers.
Szép őszi képek.
Nagyon tetszett.
Üdv: József
Szia!
A gesztenyéket én is nagyon szeretem. Szép, és kedves verset írtál róluk!
Barátsággal Panka!
Kedves Panka és József!
Köszönöm, hogy nálam jártatok!
Ildikó
Érdekes, hogy az embereket milyen témák ihletik meg. Még erről eddig nem hallottam, csak most, Tőled, hogy a gesztenyékről írtad a kedves versedet. Örömmel olvastam. Írjál sokat. Erőt ad és örömet.
Szeretettel: Kata
Köszönöm kedves Kata, hogy nálam jártál! 🙂
Örülök, hogy tetszett a versem.
Ildikó
de szeretem, mikor egy vers végén van a csattanó…pedig végig valami nagy kincsre vágytam, aztán még nagyobb lett 🙂
Üdv: Cal