Elnyel az este.
A homályból átsiklik a test a sötétbe,
oldódik lassan, egy éjre legalább.
Csak a lélek éber még, nem ismer lazulást,
félálmokat gyúr a kínjaiból,
telerakja velük a szobámat.
Szürke anyó mocorog a sarokban,
pókhálón felakad,
majd szétfoszlik az alakja,
csak az árnya marad, lóg a falon.
Párka talán ő,
de nem sző már fonalat,
rám mutat ujja.
Vagy elhalt nagyanyám az,
ki mindig szoknyája mögé rejtett
kezeit nyújtja most óvva fölém.
4 hozzászólás
Kedves Kati!
Annyira élethü!
"Csak a lélek éber még, nem ismer lazulást,
félálmokat gyúr a kínjaiból"
Szeretettel:sailor
Kedves sailor!
Néha nehéz elaludni. Köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Kati
Talán a félálom a legrosszabb kedves Kati, mindent elképzel az ember valót, valótlant.
Szeretettel
Ica
Igazad van Ica! A félálom gyakran rémálom is.
Szeretettel: Kati