Emlékszel Te szeretett, Te drága,
kint kószáltunk az utcán,
a csillagos ég alatt,
egymást néztük csendesen,
pillantásainkra hagyatkozva,
s szívünk majd' kettéhasadt.
Szemed csillogása betöltötte
a gomolygó felhők bús egét,
kacagtál, simítottad hajam,
arcod fényt gyújtott az éjszakában,
a téren néztelek, s könyörögtem:
csak velem maradj.
Rácsok választottak el Tőled,
keményen fogták kezem
a láthatatlan bilincsek,
akármerre is mentem,
mindenhol ajtók, ablakok,
agyonfogdosott kilincsek.
Megigéztél engem, szívemet, testemet,
fényes hajad lobbant cikázva váratlan,
szívem danolni kezdett mosolygó zenét,
s tűz gyúlt bennünk, lobogott a láng ártatlan.
Forró jégeső öntötte el a szívemet,
mert nincsen út mely vezet Hozzád,
bandukolok síró sinek mentén,
s dobog bennem, mit az előbb mondtál.
Kérlek ne haragudj e szegény emberre,
reám, ki előtted itt térdre borul,
ne nevesd ki, és bocsásd meg neki,
hogy ilyen szerencsétlen és nyomorult.
Majd komor lett fényes arcod, elindultál,
én esőben álltam egy szikár fa mellett,
csendben búgott egy villamos elfelé,
s úgy fájt szívem, sírnom kellett.
Aztán felálltam, mert fel kellett állnom,
kívántam, sose legyek egyedül,magányban,
zihálva futottam keresztül a városon,
hol rikácsolt a csattogó csend sodrása.
Mert más szellő fújja csodás hajadat,
más a nap, mely Terád mosolyog, .
másféle dal szól az ódon fák között,
s más az, ki bennem is zokogott.
Pótolnám én az űrt a lelkemben,
de nem tudom, persze, nem tudhatom,
Te szemed vakít el, Te arcod szédít el
az elkövetkező hosszú utamon.
Talán tényleg álom-lány voltál,
nem hiszem, mert nem is akarom,
nem tudok a gondolattal együtt élni,
hogy egyedül leszek ez alkonyon.
Fényes percek bújtak buja álomba,
sóhajtoznak bennem az érzések csillogón,
meghajolt a hold fent a setét égen,
fáradt könnyek csordogálnak arcomon.
Jégvilágban lépegetek tovább egyedül,
vége felé leülök majd, s gondolkodom,
hullámok taraja röppen szédítő magasba,
oly magasra, távol, hol nem is láthatom.
Csillagos ég alatt veszítettem el
lelkem egy picike, de törékeny darabját,
ha megtalálják véletlenül valahol,
a hullámok közé, csakis oda hajítsák!
1 hozzászólás
Nagyon, nagyon szép vers:)