Életem, éjszakáim fénye,
a csend odvában elvetélnek.
Fénysorompó áll
a magány bohócarcán,
mosoly feszül,
mezítelen látomás,
be nem vallott vallomás.
Elsárgult fénykép,
pihen az élmény.
Az idő elpergett,
néha megtévesztett.
Ajándékba kaptam
a világot,
a magányom,
de nem cserélek senkivel,
lelkem már több bajt nem cipel.
Életem…
By oroszlán
6 hozzászólás
Kedves Oroszlán!
Elkeseredést, reményvesztettséget sugároz a versed. A vers a magány érzésétől megfeszül, kiírod magadból. A zárás nagyon szépen sikerült, kár, hogy egy csepp reményt sem hagytál benne feléledni. Gratulálok, nagyon kifejező rövidsége ellenére. Üdvözlettel: Szilvi
Kedves Szilvi!
Nem mindig érzek így / szerencsére / Sajnos vannak napok, pillanatok, amikor borongós a hangulatom…akkor így érzek.
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdvözöllek: Ica
Érdekes képek, tetszett, még akkor is, ha szomorkás. Jó volt olvasni.
Zsu
Örülök a véleményednek…köszönöm.
Üdvözöllek: oroszlán
Kedves Icu! Érdekes jelzőket használtál. Elgondolkodtató! Magányosságod – beletörődést sugall. Öröm viszont, hogy már lelked nyugodt. Szomorúan szép ahogyan megírtad, röviden élted. Szeretettel jöttem hozzád Éva
Kedves Éva!
Sajnos vannak ilyen periódusok az életben, de nem hagyom magam, hogy a magány legyen az úr felettem.
Örülök, hogy itt jártál.
Üdvözöllek szeretettel: Ica