Fenn a mennyben dörgő ágyúszó,
Előle futnom kellene,
Mégis csábít a veszély,
Mint részegest a bor.
Vár egy pokoli kor,
Némi bűn és vad szeszély,
Mit tehetnék még ellene?
Elfogadni, nekem az való!
Hinni minek? Üres a vallás!
Én már oly’ régen nem hiszek,
Mégis élek, létezem!
Nem kell már az ima,
Csak egy hűs vakcina,
Hogy vegye el életem,
Mert zavarnak már a neszek,
Bár megszűnne ez a morajlás!
És ha létezik mégis Isten,
Hallja meg végre, hogy kérem
Vegye el az életet!
Nem kell már az álom
Csak a békét várom,
Hogy már csak a kék eget
Lássam, míg szállok a fényben –
A fényben, ami elvisz innen.
2 hozzászólás
érdekes vers… mivel a megjegyzésben írtad h szabályos verssel próbálkozol először arról. szóval ha jól látom akkor az azonos szótagú sorok rímelnek… ez ügyes… csak én több olvasás után is úgy érzem h a versszakok első-utolsó sorában a rím nem érvényesül, mert már annyira távol vannak egymástól. ha pl 6 soros versszakokat írnál akkor tökéletes lenne… 🙂 csak ahhoz persze át kell írni egy kicsit
a mondanivalóról meg annyit h nem értek vele egyet… :/ azaz remélem nem ilyenen jár az eszed mikor annyi minden jó van a világon… a közvetlen közeledben is… 🙂
szóval csak így tovább és gratula
üdv
Arnodre
Nekem is az első-utolsóval volt a gond 🙂 rövidebbet is írok majd. fura, minél régebben írt verseimet olvasom, annál inkább nem tetszenek régen.
éééés nem akarok meghalni. nagyon nem, boldog vagyok végre, persze semmi se tökéletes, de most már szebb 🙂