Jégkarcos csöndben
sikolytalanul függök
rommá porlott vágyaim
peremén.
Vérpadkalodában
lelkem rebben,
testem dermed
lenyesett szárnyaim
csontszilánkjain.
Zuhanni vágyom!
Szabadulni
testem börtönéből.
Elengedni létem peremét.
Sorsőröm könyörtelen.
Akaratára ráalélva
elfogadom végzetem.
Maradok fájni, lenni.
Létem
Elviselhetővé tűrni,
amíg tudom…
amíg lehet.
4 hozzászólás
“Maradok fájni, lenni.
Létem
Elviselhetővé tűrni,
amíg tudom?
amíg lehet.”
Egyetértéssel olvastam soraid. Igen, talán ez a megoldás marad, egyszer úgy is “elmegyünk” akár akarunk, akár nem. Addig pedig valahogy élhetővé kell tennünk az életünk. Rajtunk is múlik, nem csak a körülményeken, vagy a környezeten.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita, köszönöm a véleményezést, valóban főként rajtunk múlik…megtanulunk varázsolni és nemcsak élhetővé tesszük hanem csodaszéppé.
Köszönettel:
M.
Kedves Napfény!
Az élet árnyékos oldaláról jött a versed.Talán a cím
´a szakadék széle´is lehetne!
Nálam is történtek hasonló dolgok.mikor ´zuhanni vágytam´:
“millió apró korom szitál
tönkrement célok remények
hagyj meg egy szikrát csak egy is sugárt
pókhálót bármit
hogy megkapaszkodjon ez a zuhanás
és jönnek az elkésett könnyek
hiába minden?
nem lehet így élni a létezés mellékutcáján
kapkod a légben egy utolsó próbálkozás
rejtetten remél hátha megszánja
talál még élhetőt benne az élet”
Kívánom Neked,hogy mindig az élet ´napfényes´oldalán
legyél otthon!
Nagyon tetszett öszinte,.megönnyebbülést kutató írásod!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Drága Sailor,
Olvastam a versedet és mélyen megérintett..ha annak idején hagytam volna “egy szikrát csak egy is sugárt pókhálót bármit hogy megkapaszkodjon ez a zuhanás” akkor másként alakult volna az életem…hamarabb kezdtem volna varázsolni, repülni …..és a megfoghatatlant keresni ami állandó lebegtetést biztosít.
Már a napfényes oldalon élek.:) ..köszönöm a szívből érkezett jókívánságot , a szépséges szavaidat és TÉGED.
Körülölelő szeretettel kívánok gyönyörű hétvégét.
M.