Széttépett papírfecnik
fekszenek egy halomban
gyűrötten, feketéllőn
a homokba tiporva
egy nagy kép részei ők
egy híres festő műve
szív alakba rendezte
életképem és vérzett
éles kés szabdalta fel
szívemből azt kihúzván
a seb nem hegedt s a kép
összetört önzőn, némán
az Idő tüzén égnek
lassú, gyötrelmes halált
elhordja őket a szél
e terhet nem hordom már
de helyükön üres folt
végtelen, tátongó űr
a homokóra megáll
és elfeketít belül
tenni kell mit tenni fáj
néhány fájdalmas lépést
csak megsárgult papirusz
remény, fájdalom, szépség
Pusztulás – fájdalmat ígér
Egész – fájdalmat követel
az új szívvel, mi vérvörös
kirakom törött életem
2006.február 26.
5 hozzászólás
Szia:)
Nos…az a jo a versben, hogy el lehet képzelni, ahogy olvastam, láttam magam elött az egészet! Nekem az is tetszik benne, hogy nagyon jol leírtad, és lehet érezni mit gondolsz. Bár persze lehet, hogy nekem teljesen mást jelen a vers, mint másoknak, és így neked is 🙂
A lényeg hogy ügyes:)
ó, köszönöm az elismerést, én is szeretm ezt a versem:) amúgy van sor amit tényleg nem tudom már mit akart jelenteni, szóval előfordulhat h másképp értetted 🙂 azóta kiraktam azt a törött képet, bár nem volt egyszerű… 😛
barátsággal:)
Örülök ha kiraktad:) És remélem soha nem fog többet összetörni! 🙂
Én is elolvastam a verset. Nagyon jó, hogy nem erőlteted a rímeket és mégis van ahol van, természetesnek hat teljesen. Igaziból csak egyetlen dologba szeretnék belekötni: Az írásjelekbe, a versen anynit kénne csiszolni, hogy kirakod őket, azokkal némi hangulatot és tagoltságot is lehet teremteni. Részemről enyni, a vers őszinte és szép.
köszönöm a véleményt. igen, az írásjeleket nem szeretem használni, így még töményebb – és sokszor érthetetlenebb 😀 lusta vagyok, na, de lehet igazad van.
szeretettel.