Kopog az eső az ablakon,
már órák óta szemerkél;
halkan szuszogva alszik egy lány,
álmában lelke útra kél.
Zöld mezőben, virágok közt
kacagva játszik a sok gyerek;
meghall azonban egy távoli dallamot,
elfordul tőlük, s inkább arra megy.
Sötét erdőkön hosszan bandukolt,
mire felrémlett a dallam forrása:
nem zene volt, amit hallott,
csupán egy vízesés zúgása.
De az a zúgás úgy hatott rá,
hogy kabátban is remegett;
sűrű, sötét éjszaka volt,
s messze voltak a gyerekek.
Feledett emlékek folyója,
mit kiárasztott a telihold!
Mit juttattál az eszébe?
A lány álmában felsikolt.
Csak álmodtam… Tarka képzet.
Vagy az valódi, s ezt álmodom?
A vízesés vize hullik az égből,
és kopog az eső az ablakon.
1 hozzászólás
ez a pillangó álma eset…
nem rossz… fene beléjük, hogy írtak már ilyet :)))
Tetszik, hogy a verseid hétköznapi beszéd szerűek, természetesek.. nem minden témánál ez a szerencsés, de amit eddig olvastam tőled, annál passzol… 🙂