Mint a gyöngyök, amikor leperegnek,
szakadt láncról, úgy gurultak éveim
szerteszét. Lám, talán el is enyésznek,
és nem lesznek maradásra érveim.
Szerettem őket, egyenként mindahányt,
évtizedes emlékek fűzték egybe,
keményet, nehezet, szépet, valahányt,
illeszkedtek e szerkezetbe, rendbe.
Nőtt a sor évről-évre, majd elszakadt,
összeszedni mindet újra nem lehet,
az idő megy, halad, oly gyorsan szalad,
az emlék csupán, mely megmaradt nekem.
11 hozzászólás
Kedves Rita!
Elmélkedésed tetszik nagyon az ´elgurult´
évekröl!
Ahogy visszatekíntesz rájuk találsz köztük:
“keményet, nehezet, szépet, valahányt,”
Elgurultak,összeszedni többé nem lehet öket;
de ami közös bennük az emlékek és azokra
emlékezni széppé varázsolja öket!
Mert ami elmúlt,azt mindig szebbnek látjuk,
kibeszéljük!
A szép dolgokra örömmel térünk vissza,elfedik
a viharosakat!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
Tőled már megszoktam, hogy végtelenül udvarias ember vagy, aki nem csak babérokat akar aratni, hanem azokból egyet-egyet másoknak is képes adni. Ezt önmagával az érdeklődéseddel is átnyújtod, a kedves szavaid, kiemeléseid pedig még csak növelik a babérok számát. Az ember “valakinek” érzi magát, mert nem elnyomod, hanem felemeled, nem kioktatod, hanem elismered. Az ember a lelke mélyén tudja, hogy ő csupán egy a sok porszem között, mégis jólesik, ha valaki ezt az egyet is képes észre venni.
Köszönettel és szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Nagyon szép emlékezés. Bizony sokszor gondolunk arra ami már elmúlt, eltöprengünk rajta.
Gyönyörű versedhez szeretettel gratulálok:
Zsuzsa
“Nőtt a sor évről-évre, majd elszakadt,
összeszedni mindet újra nem lehet,
az idő megy, halad, oly gyorsan szalad,
az emlék csupán, mely megmaradt nekem.”
Kedves Zsuzsa!
Sokoldalú, végtelenül termékeny írónő létedre mindig időt szánsz az olvasásra is, Kedves soraid örömmel töltik el a szívem, az az érzésem, hogy érdemes volt feltenni az oldalra gondolataim.
Szeretettel, tisztelettel és elismeréssel: Rita 🙂
Kedves Rita! 🙂
Ismét letetted a “névjegyed”, hisz egy életet fűztél fel egy gyöngysorra és ismét arany betűkkel írva …..átviszem kicsit más jelentéssíkba a versedet : azért gurultak szét a gyöngyök- az éveid,hogy mindenkinek jusson belőled egy kicsi.
Az enyészetet el is felejtheted:) annyi bölcsességet kapunk tőled ajándékba minden nap…hogy amíg egyetlen ember is van a Földön aki olvashatja….már élni fognak tovább.
Megható az a határtalan szeretet ahogy átitatod vele az életedet, éveidet, soraidat:
Szerettem őket, egyenként mindahányt,
évtizedes emlékek fűzték egybe,
keményet, nehezet, szépet, valahányt,
illeszkedtek e szerkezetbe, rendbe.
Összhangot árasztanak- ….végtelen egységet.
Őrizd a szép perceket.:)
Köszönöm az élményt.
Szeretettel :
M.
Kedves Napfény!
Te egy olyan ember vagy, akinek számtalan helyen tudnának örülni, aranyba foglalni a nevét. Hogy csak néhányat említsek: orvosként bizalmat, hitet adnál a betegnek, nővérként már a kedvességed is gyógyító hatással lenne, tanárként nem unnák el magukat a gyerekek, akik ráadásul körberajonganának. Idősotthonokban mindenki azt várná, mikorra vagy beosztva, hiszen többségüknek úgy kell a szeretet, egy-egy mosoly, néhány kedves szó, mint a sivatagban az éltető víz. Szerintem minden szülő ilyen gyerekre, minden férj, ilyen feleségre és minden gyermek ilyen édesanyára vágyik. Ami azt illeti, ezen a fórumon is kincs vagy. Egyedi kedvességed képes feledtetni gondot, bajt, problémát, nehézséget.
Minden látogatásod és szavad köszönöm szépen.
Szeretettel ölel: Rita 🙂
Kedves Rita! 🙂
Minden eddigi hozzászóló lelkes rajongód és ismerem őket annyira,hogy megbocsájtják nekem ha az Ő nevükbe is beszélek.Lélekcirógató és felemelő a jellemzésed mindannyiunkról, szebbet ember nem is kívánhat de tudnod kell,hogy nem csak a szellemi táplálékért látogatunk meg minden nap hanem mert ” szeretünk !!!!!!!” és a történeteid által jobban ismerünk lassan mint a saját közegünkbe élőket. Különleges helyet foglalsz el a szívünkbe és lehet,hogy porszem vagy a többi között de aranyból és kiragyogsz közülünk. Minden szavadból árad a megfoghatatlan kedvesség, feltétel nélküli szeretet, nagyrabecsülés és bölcsesség.
Mindenki ilyen édesanyát kíván, ilyen feleséget és ilyen barátnőt . Csodálatos példakép vagy minden olvasódnak és végtelenül hálás vagyok érte,hogy az életedbe kerülhettem.
És most kérlek olvasd vissza amit rólunk írtál mert Fodor Ákosnak a “mesterem”-nek van egy szép verse erről: “Amit másról mondasz: az is csak rólad szól…”
Köszönöm,hogy vagy!
M.
Drága Napfény!
Nem tudlak überelni. Hidd el, hogy nagyon sokan nevetnének azokon a jellemzőkön, amelyekkel engem illetsz. “Te nem beszélsz, hanem előadást tartasz.” “Nem veszed észre, hogy sok vagy és a legtöbb embert nem érdekli az, amiről te képes vagy órákig értekezni.” “Ütköző típus vagy.” “Nagyon idegesít, hogy mindent kommentelsz.” “Erőszakos vagy és rá akarod erőltetni másokra is a saját véleményed”. “Szúrsz, vágsz, úgy bántasz meg embereket, hogy észre se veszed.” És ezek még kedves és jóindulatú megnyilvánulások a személyemet illetően, mert olyan is volt, aki miattam ment el egy fórumról, sőt én is elmentem, mert nem tudtam kijönni a főszerkesztővel. Mindig szembe kerültem a hatalommal, már gyerek koromban is azt mondták a tanáraim, hogy “fiam ügyvédnek menj”, mert mindig síkra szálltam mások vélt vagy valós bántása miatt. Többször is elváltam. Igen, a drága szüleim, akik elfogultak voltak, valóban másmilyennek láttak, de ők magukkal vitték a rólam alkotott képet.
Nincs olyan ismerősöm, aki komolyan venné azt, amit rólam írtál. Maximum ilyeneket mondanának: “nem akarnak megbántani”, “ne vedd komolyan, te is tudod, hogy nem ilyen vagy”, “nyilván mindenkinek ugyanezt írják”, Egy korábbi közösségemben azt mondtam, hogy nagyon jól érzem magam X helyen, amire az volt a spontán válasz, hogy azért, mert még nem ismernek.
Azt gondolom, hogy most is belementünk abba, hogy nem a műről írunk és Kankalin ezt már nem egyszer szóvá tette, ráadásul jogosan.
Szeretettel: Rita 🙂
Drága Rita 🙂
Érezd magad megtisztelve,hogy ennyien mossák meg benned az arcukat és használnak tükörnek…hátha ragad rájuk némi jóindulat és kedvesség is netán.
Mindenki a saját gondolataiért, szavaiért , cselekedeteiért felelős – nevethetnek, egyetérthetnek vagy cáfolhatnak semmin nem fog változtatni.
Remélem a többiektől is megkapod a megerősítést,hogy úgy látnak és úgy szeretnek ahogy én.
Kankalin pedig mindig a jóért száll síkra !:) amúgyis a műről beszélünk mert az életedről szól a vers.:) – ezen biztosan mosolyogni fog ha olvassa.
Szereti ha a csapat amit ő irányít összetartó és egymást építő.
Van itt mindannyiunkba valami közös: szeretünk a Napvilágon lenni.:) és egymást is.:)
Szeretettel :
M.
https://www.youtube.com/watch?v=frUgJYhFS7c
Kedves Napfény!
Meghallgattam. Nagyon szépen köszönöm.
Szeretettel: Rita 🙂