Elhalkul a világ,
Csak egy hang van;
Két szívdobbanás.
Megszűnik minden, csak
Te vagy és Én,
Olyan reménytelen ez az egész.
Rohan a világ tovább,
Több hang van, mint várnád.
Lüktető benső csendesebb már,
Senki sem hallja,
Csak te figyelsz rá.
Elragad tőlem a siető idő,
Egyedül állok, mint megtört szerető.
Nem halk már a világ,
S nem dobban már két szív,
Egy belső tör össze,
Hangtalan szeretve
Gyulai Bettina
1 hozzászólás
Kedves Bettina!
Jó ez a vers.Mintha egy szuszra írtad volna meg.A versed sehol nem törik meg.
A vége furcsán cseng ,de azt hiszem értem.Ott lehet az érzelmi katarzis a végén.Tetszik.
Ági