Elhiszem

A drága, jó anyám
Már nyolc éve halott.
Nagyon fáj hiánya,
Úgy fáj, hogy itt hagyott.

Nem akart még menni,
Nem volt választása.
Küzdött, amíg bírta,
De minden hiába.

Nem akart elmenni,
Annyi dolga volt még.
Így akarta a sors,
Így rendelte az ég.

Olykor soká nézem,
Nézem a kék eget.
Azon gondolkodom,
Most vajon hol lehet.

És látom az arcát,
A jóságos szemét.
Látom a szemében
Újra a régi fényt.

És lemosolyog rám,
Megnyugszom egy kicsit.
Ott fenn egyengeti
Gyermeke lépteit.

Elhiszem, hogy itt van.
Hiszem, hogy vigyáz rám.
Ezt a nagy fájdalmat
Másképp ki se bírnám.