Gekämpft hat meine Barke
Gekämpft hat meine Barke
Mit der erzürnten Flut.
Ich seh' des Himmels Marke,
Es sinkt des Meeres Wut.
Ich kann dich nicht vermeiden,
O Tod nicht meiner Wahl!
Das Ende meiner Leiden
Beginnt der Mutter Qual.
O Mutterherz, dich drücke
Dein Schmerz nicht allzu sehr!
Nur wenig Augenblicke
Trennt uns des Todes Meer.
Dort angelangt, entweiche
Ich nimmermehr dem Strand:
Seh' stets nach dir, und reiche
Der Landenden die Hand.
__________________________
A bőszült tengeráron…
A bőszült tengeráron
Immár hajóm az úr,
S az ég is jelzi, látom,
A víz alant csitul.
Halál, ha jössz, nem bírlak,
Ó, elkerülni én,
S ha vége kínjaimnak,
Majd szenved jó szülém.
Anyám, szíved ne törje
E kín, ha rád talál,
Nem választ szét örökre
A tenger és halál.
A túlsó partot érve
Onnét nem szökhetem,
S hogy jössz, feléd remélve
Kinyújtom két kezem.
* * * * *
3 hozzászólás
Az első fordítás erről a versről a Magyarul Bábelben portálon
jelent meg. Íme:
07. Sokat dobálta bárkám (Magyar)
Sokat dobálta bárkám
Haragos tengerár.
Az ég jelének látnám,
Ha dühe múlna már.
Ó, nem kerülhetlek el,
nincs választás, halál!
Kínom bevégeztével
Anyámra bánat vár.
Ó, fájdalmas anyaszív,
Ne sújtson e teher!
Csak pillanatra szakít
külön halál-tenger.
A partot, megérkezve
Nem hagyom el sosem:
Majd feléd nyújtom féltve,
partraszállni kezem.
P. T.
Kedves Attila!
Köszönöm P.T. fordítását, de bizton állíthatom, hogy mindkettőnk fordítása jobb nála.
Vegyük csak kicsit szemügyre az ő logikáját, formai dolgait:
– dobálta… múlt idő, tehát a viharnak vége! De az ég jele szerint a tenger dühe még NEM múlt el…
– akkor már "A bőszült tengerár…"
– honnan a feltételes mód, hogy "látnám"?
– akkor már "Ha mérge múlna már."
– "Ó, nem kerülhetlek el…" – ez a ritmika kerékbetörése!
– akkor már "A kínom végeztével…"
– "Ó, fájdalmas anyaszív…" – ez is a ritmika arculcsapása!
– akkor már "Ne sújtson ily teher!…"
– "Csak pillanatra…" – Hát, ez a "szakít" az "anyaszív" szerencsétlen párja, és megint a ritmika!!!
– anyaszív/szakít – hát ez minden, csak nem rímpár!
– akkor már "A túlsó partot érve…"
– akkor már "Nincs visszaút sosem…"
– akkor már "S ha jössz, kinyújtom félve…"
– akkor már "Feléd a két kezem."
Tartalmilag elfogadható, a forma csak helyenként,
és ami a legfájóbb, hogy a költő hiányzik belőle…
Kaptam sok jogos kritikát, a zömét el is fogadtam, így készült egy átdolgozott verzió:
Fenn bárkám küzd az áron…
Fenn bárkám küzd az áron,
Lenn tenger reng, a bősz,
S az ég jeléből látom,
A víz dühödt, legyőz.
Esély sincs, hogy túléljem,
Ha választ a halál!
S a kín, mely végez vélem,
Anyámra rátalál.
Ha fáj, anyám, a szíved
Ne roppanjon bele,
Nem oszt soká meg minket
A végzet tengere.
A túlparton maradva
Azt már el nem hagyom,
S ha majd te lépsz e partra,
Feléd tár két karom.